Dél-Korea világuralomra tör
[The Korea Times] Miután a japán sajtó két héttel ezelőtt elkezdett cikkezni a Hitachi, a Matsushita és a Toshiba közös folyadékkristály (LCD) üzem létesítésének terveiről, a dél-koreai Samsung hamar lehűtötte a neves szigetországi vállalatok akciójával kapcsolatos kedélyeket. A három ipari nagyvállalat terve szerint mintegy 900 millió dolláros befektetést eszközöl egy közös, hatodik generációs LCD-üzem létesítésére.
A Samsung és más koreai gyártók (LG.Philips) képviselői szerint azonban ez nem hogy veszélyt jelentene az ország vállalataira nézve, hanem arról adnak tanúbizonyságot, hogy a japánok lemaradása a jövőben csak tovább fokozódik. Az új japán üzem tömegtermelésének 2006-ra esedékes beindításakor a dél-koreai gyártók már akár két generációval is fejlettebb gyártósorokat fognak alkalmazni, ami jelentős költség- és minőségbeli előnyhöz vezet.
"A szövetkezés a japán vállalatok reménytelen próbálkozása a piacon való túlélésért és befektetésük alacsony volumenét tekintve a belátható jövőben semmiféle fenyegetést nem fognak jelenteni számunkra" -- mondta el a Samsung egyik szóvivője. Hozzátette, hogy a 900 millió dolláros beruházás nagyjából harmadát teszi ki egy hetedik vagy nyolcadik generációs gyártósor létesítésének, amely körülbelül 2,6 milliárd dollárt emészt fel. Egy másik Samsung-alkalmazott még elárulta, hogy a három japán vállalat még hazájában sem vezető. Az említett társaságok globális piaci részesedése összesen 5,4 százalékot tesz ki a DisplaySearch szerint.
A dél-koreaiak által megszerzett műszaki, gazdasági és piaci előnyök a jövőben várhatóan tovább nőnek, így a globális piaci koncentráció várhatóan tovább emelkedik. A Samsung és az LG.Philips vegyesvállalat már jelenleg is a világpiac 42,8 százalékát uralta az idei első félév során. A Samsung és a Sony múlt hónapban indított közös vegyesvállalatot S-LCD néven. Az S-LCD létrehozásával a két vállalat célja az, hogy minél eredményesebben és hatékonyabban aknázzák ki az LCD-TV piaci potenciálját. A Samsung ehhez a csúcsminőségű LCD-paneleket biztosítja, míg a japán szórakoztató elektronikai óriás trendteremtő designjával és világpiaci marketingjével veszi ki részét a várható sikerből. A Samsung jelenleg mind az LCD-, mint a plazmapanelek terén vezeti a világpiacot.
Michael Min, a szöuli Dongwon Securities elemzője szerint a hármas szövetség hatása elhanyagolható lesz a piac egészére nézve. Céljuk inkább az LCD-üzletük felszínen tartása lehet egy esetleges jövőbeni LCD-hiányra való felkészülés részeként.