A nagyvállalati részleg gyatra teljesítménye miatt csalódást okozó eredményekről számolt be a HP
Carly Fiorina |
A HP a július 31-én véget ért negyedévben 18,9 milliárd dollár forgalom mellett 586 millió dollár, azaz részvényenként 19 centes profitot ért el, amely lényegesen magasabb, mint az egy évvel ezelőtt elkönyvelt 297 millió dolláros, azaz részvényenként 10 centes eredmény. Az egyszeri költségek nélkül számított profit részvényenként 24 cent, ami közelébe sem ér a Wall Street által várt részvényenkénti 31 centnek.
Carly Fiorina elnök-vezérigazgató szerint több probléma is negatvían befolyásolta az eredményeket. "Noha elégedettek vagyunk a személyi rendszerek, a nyomtatás és képalkotás, valamint a szoftverek és szolgáltatások szegmensében elért teljesíményünkkel, ezt azonban beárnyékolják a nagyvállalati szerverek és tárolók elfogadhatatlan mutatói" -- mondta Fiorina. "Ezért azonnali változtatásokat hajtunk végre a vezetőségben."
A HP nagyvállalati szerverek és tárolóeszközök forgalma éves szinten 5 százalékkal 3,4 milliárd dollárra esett vissza. Látványosan, 32 százalékkal zuhant az Alpha szerverek eladásából származó bevétel, a NonStop gépek forgalma pedig 25 százalékkal csökkent, eközben a UNUX-szerverek forgalma 8 százalékkal nőtt. A tárolóeszközök értékesítéséből származó forgalom 15 százalékkal 709 millió dollárra esett vissza. A vállalat szerint a gyászos eredmények mögött elsősorban a túl agresszív árazás, valamint az új ellátásilánc-menedzsment szoftver bevezetése körüli problémák állnak.
A szerver- és tárolóeszköz-üzletág a szoftverekkel és a szolgáltatásokkal együtt a nemrégiben létrehozott Technology Solutions Group részei, ez a divízió a negyedév során 4 százalékkal 7 milliárd dollára növelte forgalmát, azonban üzemi eredménye 209 millió dollárról 56 millió dollárra csökkent. A szolgáltatási részleg 12 százalékkal 3,5 milliárd dollárra növelte bevételét.
A személyi rendszerek üzletág 19 százalékkal 5,9 milliárd dollárra növelte bevételét, az asztali gépek forgalma 26 százalékkal, a noteszgépeké 12 százalékkal emelkedett. A részleg 25 millió dolláros üzemi eredményt ért el a harmadik negyedévben. A fogyasztói eladások 19 százalékkal, a vállalati eladások 20 százalékkal lendültek fel.
A nyomtatási és képalkotási üzletág bevétele éves szinten 8 százalékkal 5,6 milliárd dollárra emelkedett, a részleg üzemi nyeresége 837 millió dollárt tett ki. A HP szerint mind a hardverek, mind a kellékanyagok iránt erős volt a kereslet. A harmadik negyedév során a HP majdnem 10 millió nyomtató adott el.
A cég közölte, hogy a jelenleg is tartó negyedik pénzügyi negyedévben 21-21,5 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 35-39 centes nettó profitra számít. Az egyszeri költségek nélkül az elemzők 43 centes részvényenkénti eredményt várnak.