:

Szerző: Bizó Dániel

2004. augusztus 12. 14:49

A T-Mobile túlnőtte a Matávot -- gyengülő eredmények és ambíciózus célkitűzések

Straub Elek
Straub Elek
A Matáv csoport idei első féléves, 297,92 milliárd forintot kitevő forgalma gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival, miközben működési eredménye 14,4 százalékkal 57,63 milliárd, adózott eredménye pedig 11,7 százalékkal 35,04 milliárd forintra csökkent.

A gyengülő eredményekért főként a vezetékes távközlési bevételek erőteljes apadása és a növekvő értékcsökkenési leírások tehetőek felelőssé. Az adatátviteli és mobilszolgáltatások robusztus növekedése mellett a Matáv vezetékes távközlés forgalmi bevételeinek erőteljes, 11,9 százalékos visszaeséséről volt kénytelen számot adni, mely az első negyedéves gyorsjelentés alapján nem meglepő. A összes belföldi vezetékes távközlési szolgáltatás forgalma 10 százalékkal 102,24 milliárd forintra fogyott. A belföldit jóval meghaladó, 19,8 százalékos mértékben esett vissza a nemzetközi hívásokból származó bevétel, kis súlyából adódóan azonban az eredményekre is tompa hatással bírt.

Az értékcsökkenési leírás ezen időszak alatt, köszönhetően főként a Westel-T-Mobile névváltásnak, 10,8 százalékkal körülbelül 6,67 milliárd forinttal növekedtek. Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a T-Mobile márka bevezetése sikeres volt.

A mobil távközlési szolgáltatások féléves bevételei 9,8 százalékos bővülés után 104,9 milliárd forintot felmutatva idén első ízben haladták meg a vezetékes telefónia forgalmát. A T-Mobile 47,7 százalékos részesedésével -- több mint 3,9 millió ügyfél -- magabiztosan tartja vezető pozícióját, a telítődött piacon azonban egyre élesebb árversennyel kénytelen szembenézni, ennek megfelelően a havidíjas előfizetőnként realizált átlagos havi bevétel 5,6 százalékkal 12103 forintra, míg a feltöltőkártyás ügyfelek által képzett forgalom 11,1 százalékkal 2349 forintra apadt.

Kedvzető tendencia, hogy a havidíjas előfizetők aránya 2,5 százalékponttal 29,4 százalékra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevétel mutatja a legmagasabb, 21 százalékos növekedést, a teljes forgalomnak azonban még mindig csak 12,1 százalékát képezi.

Impresszív, 26,7 százalékos bővülést mutatott fel a bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatásokból származó árbevétel is, mely immár 23,5 milliárd forintot tesz ki. Az ADSL előfizetők száma 148 százalékkal 142 ezerre emelkedett, miközben az összes internet-hozzáférés 35,2 százalékkal 234 ezerre duzzadt. Az Axelero ezzel 44 százalékos részt hasított ki magának a hazai piacból, mellyel toronymagasan vezető.

A féléves gyorsjelentés közzétételével egy időben a Matáv ismertette jövőbeni stratégiáját. A Matáv elsődleges célja, hogy útját állja a vezetékes vonalak számának csökkenésének. Ebben elsődleges eszközökként a kedvező percdíjú modemes kapcsolatot biztosító csomagok és a hálózat xDSL-re való széleskörű felkészítése valamint az xDSL előfizetők számának növelése. A célkitűzés szerint 2006-ra már 400 000 szélessávú előfizető lesz Matáv-területen.

A szerves fejlődésen túl a Matáv dél-kelet európai, erős pozíciókkal és nagy növekedési lehetőséggel rendelkező telekomok felvásárlását vagy legalább ellenőrző részesedés megszerzését is tervezi a jövőben. A Deutsche Telekom csoport részeként a Matáv megpróbálja a leány társakkal való együttműködés lehetőségét is kiaknázni. Ennek szellemében a Matáv 49 százalékos részesedést szerzett a T-Systems Hungaryben, aminek célja, hogy a cégek közösen aknázzák ki az információs technológiai és telekommunikációs piacon elérhető együttműködés üzleti lehetőségeit.

a címlapról