Emelt díjas SMS-üzeneteket küldözget a háttérben a feltört mobiltelefonos játék
[infoSync] Megjelent az első valódi károkat okozó mobil trójai féreg: a Symbian Series 60 platformot futtató okostelefonokra egy feltört játékon keresztül juttathatjuk el a mobil dialert. A Mosquito 2.0 játék feltört változata warez szervereken és filecserélő hálózatokon terjed és egy trójaival fertőzött.
A játék a Series 60 típusú (jellemzően Nokia) telefonokra telepíthető fel, majd míg a telefon tulajdonosa a feltört játékkal játszik, a programba épült féreg a játék alatt egy emelt díjas számra küldi el az SMS-eket -- darabját 1,5 angol fontért --, anélkül, hogy a telefon tulajdonosa erről értesülne.
Hasonló trójai programokkal régóta küzdenek az asztali számítógépek tulajdonosai, azonban ez az első ismert féreg, mely egy mobilkészüléken keresztül károsíthatja meg hasonló módszer segítségével a felhasználókat. A kártékony kód ellen többféleképpen védekezhetünk, de a legegyszerűbb az, ha nem töltünk le bizonytalan forrásból származó szoftvert a mobiltelefonunkra.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban szólnak a híradások mobil készülékeket, jellemzően kéziszámítógépeket fertőző férgekről, melyek azonban mindezidáig semmilyen kárt nem okoztak, inkább demonstrációs célokat szolgáltak.
Hazánkban egyelőre nincs mindent megoldó ötlet a dialerprogramok okozta károk csökkentésére. Juhász Károly, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) hírközlési fogyasztói jogok képviselője az európai egységes szabályozásban látja a megoldást, ám -- mint fogalmazott -- még keresik a módját, hogy miképpen lehetne ezt elérni. Egyelőre a legnagyobb angol távközlési szolgáltató, a British Telecom lépését követve nyilvánosságra hozzák a dialer programokban azonosított telefonszámokat.