Hivatalosan is megerősítették a Half-Life 2 szeptemberi premierjét
A Valve Software marketing-igazgatója, Doug Lombardi megerősítette azokat az információkat, amelyek szerint a cég régóta várt játéka, a Half-Life 2 szeptemberben jelenik meg. Lombardi szerint a program az ősz első hónapjának közepén kerül az üzletekbe.
A Valve csapata jelenleg is dolgozik a játék fejlesztésén, Lombardi szerint augusztusban készül majd el az első "release candidate", azaz megjelenésre esélyes változat. A marketing-igazgató hangsúlyozta, hogy a Half-Life 2 esetében nincs kitűzött megjelenési dátum, a program akkor kerül a boltokba, amikor elkészül.
Gabe Newell, a Valve elnök-vezérigazgatója a múlt héten egy weboldalnak úgy nyilatkozott, hogy még körülbelül két hétre van szükségük a kód ismert hibáinak kijavításához, ezután a szoftver a Vivendi kiadóhoz kerül és várhatóan egy évvel az eredetileg kitűzött dátum után, szeptember második felében lesz kapható.
A hányattatott sorsú Half-Life 2-nek az eredeti elképzelések szerint már hosszú hónapok óta a boltokban kellene lennie, azonban a szoftver forráskódját tavaly ősszel ellopták, ezért a fejlesztő annak újraírása mellett döntött, hogy hálózati játék esetén megakadályozzák a csalás lehetőségét. Amint arról beszámoltunk, a feltételezett tolvajokat júniusban tartóztatták le a hatóságok.
A Half-Life 2 története egy kelet-európai városban játszódik, röviddel az előző epizód történései után. A Földet ismét megtámadják az idegen lények és nekünk a már jól ismert Gordon Freeman szerepében kell elhárítanunk a veszélyt. Hősünk ezúttal már nem kutatóként lesz jelen a helyszínen, hanem egy titkos kormányzati ügynökségnek dolgozik. A játék 12 részre osztott története a fejlesztők szerint 40 órányi játékidőt jelent majd.