:

Szerző: Vörös Péter

2004. július 7. 15:02

Több mint hároméves forgalmi rekordot döntött a UMC

A United Microelectronics Corp. (UMC), a világ második legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója közzétette júniusi forgalmi adatait: az eladások 47 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi eredményhez képest. Ezzel együtt sok elemző úgy véli, hogy a csúcshoz közeledik a ciklikusságáról ismert szektor.

A United Microelectronics Corp. (UMC), a világ második legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója közzétette júniusi forgalmi adatait: az eladások 47 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi eredményhez képest. Ezzel együtt sok elemző úgy véli, hogy a csúcshoz közeledik a ciklikusságáról ismert szektor.

Bár a tajvani UMC és más félvezetőgyártók 2000 óta nem látott eredményekről számolnak be, a részvényárfolyamok mégis csökkentek az idén, mivel a befektetők attól tartanak, hogy a kereslet 2005 elején vagy akár már az idei második félévben is csökkenni fog.

Az amerikai kamatlábak emelkedése és a felforrósodott kínai gazdaság sima "landolása" érdekében tett lépések miatt vélhetően visszaesik a PC-k, a mobiltelefonok és más digitális eszközök globális forgalma, bár a vállalati eredmények egyelőre nem erősítik meg ezt a félelmet.

A UMC szerdán közölte, hogy a júniusi forgalom elérte a 306 millió dollárt, szemben a tavalyi 207,96 millió dollárral és a májusi 286,69 millió dollárral. Ez azt jelenti, hogy a cég második negyedéves eladásai elérték a 867,49 millió dollárt, ami 34,4 százalékos emelkedést jelent 2003 azonos időszakához viszonyítva, és 15 százalékos növekedést az idei első negyedévhez képest.

A júniusi forgalom az utóbbi 43 hónap rekordjának számít. Az idei első félévben a UMC forgalma elérte az 1,61 milliárd dollárt, ez közel 38 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszakban elért 1,17 milliárd dollárt.

Az eredmény bőven megfelel az elemzők és a cég saját, mintegy 10 százalékos növekedés-előrejelzésének az első negyedévhez viszonyítva, míg az átlagos eladási árak körülbelül 5 százalékkal emelkedtek.

"Mindenki erős eladásokra számít, így nem meglepő az eredmény" -- véli James Huang, a SinoPac Securities elemzője. "A harmadik negyedévben is jó teljesítményre számítunk. Nagyon örülnénk annak, ha a UMC hosszabb távú előrejelzést is közzétenne. Kulcsfontosságú a negyedik negyedéves kapacitáskihasználtság."

A UMC tajvani részvényárfolyama ezzel együtt az idén 18,2 százalékkal esett vissza, mivel a befektetők szerint az agresszív kapacitásbővítés hamarosan meghaladja a keresletet. A "tajvani BUX" index ugyanebben az időszakban mindössze 2,8 százalékkal csökkent. A UMC amerikai részvényárfolyama 19 százalékkal gyengült, szemben a Dow Jones Industrial Average 2 százalékos visszaesésével.

a címlapról