Egy negyedévig iMac nélkül marad az Apple
[CNET] Az Apple Computer megerősítette, hogy egy teljesen új iMac számítógép piacra dobására készül, azonban annak bevezetése az eredeti tervekhez képest késedelmet szenved. A vállalat a jelenlegi iMac modellre már nem vesz fel megrendelést így abba a fura helyzetbe kerül, hogy közel három hónapig nem képes vevőinek iMac számítógépet eladni. A hírek szerint az új iMac szeptemberben érkezik.
"Azt terveztük, hogy mire a mostani iMac modellből felhalmozott készletek kifogynak, már megjelenik az új változat, de a tervünk távolról sem volt tökéletes" -- áll az Apple által kiadott közleményben. "Elnézést kérünk a vevőinknek okozott kellemetlenségért."
Az Apple képviselője elmondta, hogy az iMac hiánya nincs hatással a szerdán véget ért negyedév eredményeire, azonban azt nem árulta el, hogy hatással lesz-e a csütörtökön kezdődött és szeptember végéig tartó időszak pénzügyi mutatóira. Az idei első negyedévben az Apple 217 ezer iMac és eMac konfigurációt értékesített, amelyek 252 millió dollárral járultak hozzá a cég 1,9 milliárd dolláros bevételéhez.
Szakértők egyetértenek abban, hogy az Apple részéről merész húzás egy iMac nélküli negyedév. Roger Kay, az IDC elemzője elmondta, nem is emlékszik olyan esetre, amikor egy gyártó népszerű, középkategóriás modellje ilyen hosszú ideig nem volt kapható. Az iMac késése azt jelenti, hogy az Apple lemarad az iskolakezdési szezonról, ami a karácsonyi ünnepek után a második legerősebb időszak az otthoni PC-k piacán.
A vállalat nem közölte, mi áll az új iMac késésének hátterében. Elemzők szerint valószínűleg arról lehet szó, hogy egy beszállító nem tud elegendő mennyiségű alkatrészt biztosítani, vagy a fejlesztés végső szakaszában a mérnökök egy hibát fedeztek fel, amelyet most áttervezéssel kell kijavítani.