Látványosan növekszik az eladott Opteronok száma
Az idei első negyedévben az AMD több Opteron processzort értékesített, mint a tavalyi évben összesen -- állítja a Mercury Research piackutató cég.
Dean McCarron elemző szerint a világ második legnagyobb processzorgyártója 2004 első három hónapjában mintegy 70 ezer Opteron chipet szállított le partnereinek, míg a tavalyi évben összesen 65 ezer -- más becslések szerint 40 ezer -- Opteron kelt el. Az Opteron 2003 áprilisában mutatkozott be a piacon.
A látványos növekedés mögött elsősorban az Opteron egyre nagyobb elfogadottsága áll. Amint az ismert, az AMD szerverekbe szánt chipjét a négy legnagyobb szervergyártó közül három már felkarolta, az IBM mellett a Sun és a HP is felvette kínálatában az Opteron-alapú rendszereket. A Sun a tavalyi év végén, a HP pedig az idei év elején mutatta be Opteron-alapú szervereit, azaz a jövőben az Opteron-eladások további növekedésére lehet számítani.
"Hihetetlen lehetőségeket látunk a piacon és őszintén szólva alig győzzük a gépek gyártását" -- mondta Jonathan Schwartz, a Sun elnöke. Az IDC adatai szerint a Sun negyedévente mintegy 7 ezer x86 szervert értékesít, ezek részben Intel Xeon, részben AMD Opteron processzorra épülnek.
Noha az Opteron népszerűsége töretlenül nő, a chip eladási adatai meg sem közelítik az Intel Xeon sikerét. A Mercury Research becslései szerint a tavalyi évben az Intel mintegy 6 millió Xeon processzort adott el, az idei első negyedévben pedig 1,7 millió lapkát szállított le, vagyis az Opteron az x86 szerverprocesszorok piacának csupán mintegy 1 százalékát szerezte meg.