Egy brit médiaszervezet szerint az Apple megtéveszti a vásárlókat
[ASA] Egy brit civil médiafelügyeleti szervezet, az Advertising Standards Authority (ASA) közleményében kritizálta az Apple Computer Power Mac G5 személyi számítógépével kapcsolatos újsághirdetéseit. Egy korábban már hatóságilag felfüggesztett TV-reklámhoz hasonlóan most is a fogyasztók félrevezetése okán került sor az elmarasztalásra.
A két magazinban is megjelent hirdetések többek között azt állították, hogy a Power Mac G5 a világ leggyorsabb és egyben első 64 bites személyi számítógépe, továbbá segítségével áttörhető a többi PC-t jellemző 4 Gbyte-os memóriakorlát is. Az ASA szakértők bevonásával vizsgáltatta meg az ezekkel az állításokkal kapcsolatban beérkezett panaszokat.
A szakértői vélemények megállapították, hogy a Power Mac G5 csak bizonyos feltételek, alkalmazási környezet teljesülése esetén gyorsabb más gyártók gépeinél, ebből következően nem jelenthető ki, hogy a leggyorsabb számítógép lenne. A szakértői vélemény megállapította továbbá, hogy az Apple által végeztetett tesztek során használt konfiguráció és annak beállításai nem teljesen egyeztek meg a kereskedelmi forgalomban kapható G5-ös gépekével. Ezek után az ASA arra szólította fel az Apple-t, hogy többé ne nevezze a világ leggyorsabb számítógépének a Power Mac G5-öt, mert az állítás nyilvánvalóan nem igazolható.
A másik két panaszt a felügyelet elutasította, mivel azoknak a valóságtartalma -- értelmezéstől függően -- a szervezet szerint igazolható. Bár a konfigurációkban található Power PC G5 messze nem az első 64 bites processzor a világon, azonban a személyi számítógépek között elsőként vált elérhetővé. A vita tárgyát itt elsősorban a személyi számítógép és a munkaállomás definíciójai között húzódó homályos határ képezheti. Az ASA a PC fogalmával az otthoni, nem üzleti célú felhasználást kapcsolta össze, így az állítást elfogadta.
A harmadik, a beépíthető memória méretére vonatkozó állítást az ASA szintén elfogadta. A szakértői vélemény szerint más gyártók kompetitív termékei közül csak a Power Mac G5 számítógép szerelhető több mint 4 Gbyte memóriával.
A Power Mac G5 |
Az Apple körülbelül egy évvel ezelőtt jelentette be Power Mac G5 számítógépeit, melyek célpiacát elsősorban a médiafeldolgozást végző személyek és vállalatok képezik. A vállalat a megjelenéskor azt állította, hogy a két 2 GHz-es processzorral szerelt számítógép a világ leggyorsabbja. Az állítást alátámasztandó az Apple egy független tesztelővel, a Veritesttel végeztette el a méréseket az iparági sztenderdnek minősülő SPECCPU2000 tesztcsomag alatt nyújtott teljesítménnyel kapcsolatban.
A mérések eredményeit alaposan szemügyre vevőknek hamar szemet szúrt az ellenfelekként beállított Dell Precision Workstation 350 (Intel Pentium 4 3,06 GHz) és 650 (két darab Intel Xeon 3,06 GHz) fura mód alacsony pontszáma. A nyilvánosan hozzáférhető részletes tesztjelentés azonban hamar rávilágított a dolog nyitjára: az Apple által fizetett mérések során az Intel processzoros gépeken és a Power Mac G5-ön ugyanazokat a GCC fordítóprogramokat használták, miközben előbbiekhez elérhető az Intel saját, lényegesen magasabb teljesítmény nyújtó fordítója is.
A GCC fordítóval és a Veritest beállításaival a Precision 350 teljesítménye a SPEC lebegőpontos számításokat mérő tesztje alatt mindössze 63,5 százaléka volt, míg a két Xeonnal szerelt 650 eredményei 70,7 százalékát tették ki a Dell által Intel compilerrel és megfelelő beállításokkal mérteknek. A Veritest a beállításainál többek között nem engedélyezte a Pentium 4 és Xeon processzorokban megtalálható, teljesítményre sok esetben rendkívül pozitívan ható SSE/SSE2 és HyperThreading technológiákat sem.