A kínai Lenovo is forgalmaz AMD processzoros számítógépeket
Kína legnagyobb PC-gyártója, a korábban Legend Group néven ismert Lenovo bejelentette, hogy kínálatát két AMD processzoros asztali számítógéppel bővíti. Az otthoni felhasználóknak ajánlott konfigurációk egyikében Athlon XP, a másikban Athlon 64 szív dobog.
A megállapodás jelentős előrelépés az AMD számára kulcsfontosságú kínai piacon, ahol 25 százalék feletti részesedésével a Lenovo a vezető gyártó. A cég eddig kizárólag Intel-alapú rendszereket értékesített. A Mercury Research első negyedéves adatai szerint az Intelé az x86-processzorpiac 84 százaléka, az AMD 15 százalékos részesedéssel rendelkezik. A kínai piacon az Intel fölénye még nagyobb.
Az AMD számára rendkívüli fontossággal bír a kínai PC-piac, ami gyorsan növekszik, a vevők pedig fogékonyak az újdonságokra, szívesen vásárolnak jól felszerelt, felső kategóriás konfigurációkat. Az AMD az elmúlt három év során számos lépést tett annak érdekében, hogy erősítse jelenlétét ebben a régióban, távol-keleti székhelyét Pekingbe tette át, bővítette az országban található chiptesztelő létesítményét, valamint megállapodást írt alá a kormánnyal iskoláknak szánt olcsó számítógépekről. Kína legerősebb szuperszámítógépe is AMD processzorokra épül.
Kínában a PC-piac egyik legerősebb mozgatója az online játékok piacra. Az Intel bejelentette, hogy együttműködik a legnagyobb kínai online játékszolgáltatóval, a Shandával. A megállapodás keretén belül a két cég együtt fejleszt online játékokat Intel-alapú PC-kre, mobiltelefonokra és más hordozható eszközökre, valamint set-top boxokra. Emellett a két vállalat közös létesítményt nyit, ahol játékok tesztelése és új technológiák fejlesztése folyik majd.
A kínai kormány által közzétett adatok szerint az ország online játékpiaca tavaly 159 millió dollárt tett ki. Az IDC piackutató cég előrejelzése szerint 2008-ra a játékosok száma 54 millióra nő, az összes internet-felhasználó száma pedig eléri a 187 milliót. Az online játékrobbanás egyik nagy nyertese a Shanda, a cég az első negyedévben 29 millió dollár bevételt ért el.