:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. május 25. 14:59

Ismét bíróságon a Microsoft és a Lindows

Michael Robertson
Michael Robertson
A Lindows bejelentette, hogy a bíróság elutasította a Microsoft fellebbezési kérelmét, így tovább folytatódik a két cég közötti jogi háború. Amint az ismert, a Microsoft azzal vádolja a Linux-alapú operációs rendszert forgalmazó Lindowst, hogy neve sérti a Windows védjegyet. A Lindows szerint a Windows (ablakok) nem használható védjegyként, hiszen az a számítástechnikában általánosan elterjedt terminológia.

"Alig várjuk hogy az ügy ismét folyatótdjon és bemutathassuk azt a töméntelen mennyiségű bizonyítékot -- videókat, újságokat, Microsoft-dokumentumokat -- amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy a 'windows' általánosan használt kifejezés volt, mielőtt a Microsoft uralta a világot" -- mondta a Lindows elnök-vezérigazgatója, Michael Robertson.

A következő tárgyalásra az év második felében kerül sor, a tanúk között lesz Michael Robertson, a Microsoft társalapítója és igazgatótanácsának elnöke, Bill Gates, valamint a redmondi cég elnök-vezérigazgatója, Steve Ballmer. Stacy Drake, a Microsoft szóvivője szerint a vállalat felkészült a tárgyalásra. "Ez egy fontos védjegy és készen állunk arra, hogy bíróságon is megvédjük" -- mondta Drake. Egyelőre nem tűzték ki a tárgyalás dátumát.

Az Egyesült Államokban zajló per csak az egyik a sok közül, amely a Microsoft és a Lindows között zajlik. Nemrég több európai országban is betiltották a LindowsOS operációs rendszer forgalmazását, ezért a cég úgy döntött, hogy a jövőben Linspire néven árusítja a szoftvert. A Lindows webhelyének címét is megálvoztatta, a cég immár a www.linspire.com oldalon érhető el.

a címlapról