:

Szerző: castor

2004. május 14. 12:25

E3: A Sega fogja kiadni a Matrix Online játékot

Két héttel az első pletykák elterjedése után, a Sega immár hivatalosan is bejelentette a Los Angeles Convention Centerben, hogy elnyerte a Matrix Online című játék kiadásának jogát. A tervek szerint a program még idén ősszel meg fog jelenni. Jason Hall, a Warner Bros Interactive Entertainment vezetője úgy fogalmazott, hogy ez lesz a negyedik Mátrix-film.

Két héttel az első pletykák elterjedése után, a Sega immár hivatalosan is bejelentette a Los Angeles Convention Centerben, hogy elnyerte a Matrix Online című játék kiadásának jogát. A tervek szerint a program még idén ősszel meg fog jelenni. Jason Hall, a Warner Bros Interactive Entertainment vezetője úgy fogalmazott, hogy "ez lesz a negyedik Mátrix-film".

Hideaki Irie, a Sega amerikai részlegének igazgatója elmondta, hogy jelenleg a Mátrix jogai a Warner Bros filmstúdió kezében vannak, a fejlesztést a Monolith végzi, ők pedig a kiadásért felelnek. A játékot eredetileg a francia UbiSoft adta volna ki, azonban a filmstúdióval történő nézeteltérések miatt az üzlet meghiúsult.

A fejlesztők elmondása szerint a programot úgy kell elképzelni, mint egy virtuális valóságot, melyben játékosok milliói vannak jelen egyszerre. A fantasztikus grafika, a valós küzdősport-elemek, valamint az apró részletekre is ügyelő történet fogja garantálni a maximális játékélményt. A sztori ott folytatódik, ahol a harmadik rész, a Revolutions (Forradalmak) véget ért.

Joel Silver, a Mátrix trilógia producere elmondta, hogy a Wachowski-testvérek által kitalált vízió részletei jelentősen túlnyúlnak a mozi által biztosított lehetőségeken. A részletes világot csak egy komplexebb módon lehet bemutatni, melyre az on-line játék kategória tökéletesen megfelelő.

a címlapról