E3: Az Electronic Arts is az Xbox Live támogatói mellé állt
Los Angeles-ben közösen jelentette be a Microsoft és az Electronic Arts, hogy a jövőben a kiadó által megjelentetett játékprogramok nagy része támogatni fogja a redmondi óriáscég által üzemeltetett Xbox Live szolgáltatást. Az együttműködési megállapodás érdekessége, hogy az Xbox Live elindítása után nem sokkal az Electronic Arts teljesen elhatárolódott előbbitől, ugyanis a Sony-val kötött megállapodás miatt csak a PlayStation 2 programok többjátékos módjait támogatták.
Robbie Bach, a Microsoft Xbox részlegének vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az együttműködéssel reményeik szerint minden Xbox Live előfizető -- közülük is leginkább a sportjáték-rajongók -- igényeit sikerül kielégíteniük, ugyanis mint azt az utóbbi évek bebizonyították, az Electronic Arts szinte kizárólag csak színvonalas programokat ad ki a kezei közül.
Az ígéretek szerint az év végére mintegy 15 Electronic Arts játékban fog szerepelni az Xbox Live támogatás. Júliusban, elsőként érkezik az NCAA Football 2005, majd egy hónappal később a Madden NFL 2005. Ősszel pedig olyan címek jelennek meg Xbox Live támogatással, mint az NBA Live 2005, a FIFA Soccer 2005, az NHL 2005, a NASCAR 2005: Chase for the Cup, és Tiger Woods PGA Tour 2005.
A sportjátékok mellett jelentős hangsúlyt fektetnek a fejlesztők a később megjelenő Need for Speed Underground 2, a Burnout 3, a Battlefield: Modern Combat, és a legújabb James Bond program, a GoldenEye: Rogue Agent többjátékos módjainak kidolgozására is.
Amint az ismert, az Xbox Live szolgáltatás -- eltérően a Sony megoldásától -- egy teljesen zárt, előfizetéses rendszer, amelyet a Microsoft működtet. Az Egyesült Államokban 2002. november 15-én indult szolgáltatás 49,95 dollárért vehető igénybe egy éven keresztül. Ebben a díjban benne foglaltatik az Xbox Live Starter Kit ára, amely egy beszélgetésre használható headsetet és néhány játékot is tartalmaz. Az európai felhasználóknak 59,99 eurót kell leszurkolniuk a csomagért.