:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. április 28. 13:36

Kitűnő évet zárt a Fujitsu Siemens magyarországi leányvállalata

Poros Gábor
Poros Gábor
A Fujitsu Siemens Computers három éven belül a hazai IT piac vezető vállalatává kíván válni -- ismertette Poros Gábor ügyvezető igazgató a cégvezetés elhatározását a most zárult, kiemelkedő eredményeket hozott pénzügyi év eredményeiről szóló sajtótájékoztatón.

Ugyanitt Dr. Josef Reger, a Fujitsu Siemens Computers magyar származású, technológiai és stratégiai fejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy a nemzetközi vállalat egyebek között szerver-kompetenciaközpont budapesti létrehozásával támogatja a hazai menedzsment törekvéseit. A központ egyik kiemelt feladata a Blade server technológián alapuló FlexFrame architektúra támogatása lesz.

Poros Gábor elmondta, hogy az áprilisban zárult pénzügyi évben a Fujitsu Siemens Computers hazai leányvállalata a magyar és a nemzetközi piac, valamint az anyavállalat növekedését egyaránt meghaladó ütemben növelte értékesítését. Euróban számított árbevétele 25 százalékkal 26,9 millióra, forintban jelentkező bevétele 29 százalékkal több mint 7 milliárdra növekedett. Az üzleti célú és lakossági számítástechnikai eszközök értékesítése 48 százalékkal volt több, mint a megelőző pénzügyi évben.

Az 1999 végén alakult leányvállalat a számítástechnikai ipart világszerte sújtó visszaesés ellenére a 2001-es pénzügyi évben 60 százalékkal, a 2002-esben 35 százalékkal növelte eszközeinek forgalmát. A töretlen fejlődési dinamikának köszönhetően működésének ötödik évében a Fujitsu Siemens Computers Kft. a hazai PC piacon szilárdan a második legnagyobb szállító. Növekedési üteme a legtöbb szegmensben meghaladja piaci versenytársainak üzleti dinamikáját.

A Fujitsu Siemens Computers csaknem minden termékcsoportban, különösen az asztali számítógépek és a mobil eszközök területén fokozta értékesítését. Az IDC legfrissebb adatai szerint a hazai notebook-piacon legdinamikusabban, 86,3 százalékkal növelte forgalmát, ami csaknem kétszerese a piacvezető növekedésének. Az IDC által kutatott PC, nootebook, Intel-alapú szerver szegmens együttesben 56,5 százalékkal nagyobb volt a Fujitsu Siemens Computers értékesítés növekedése, mint egy évvel korábban. Az asztali PC-k eladása tekintetében a Fujitsu Siemens Computers jelenleg még a negyedik helyen áll, azonban növekedési dinamikája több mint négyszerese a piacénak.

Poros Gábor reális célnak nevezte, hogy a következő három évben a Fujitsu Siemens Computers 50 millió eurót meghaladó éves forgalommal és az értéknövelt professzionális szolgáltatások arányának lényeges növelésével vezető helyet foglaljon el a magyarországi IT-berendezések piacán. A hazai fejlesztések és a támogatás szerepének növeléséhez jelentős mértékben hozzájárul az a kompetenciaközpont, amelynek budapesti felállításáról a közelmúltban döntött az anyavállalat.

a címlapról