A titokzatos Phantom konzol gyártója rágalmazásért beperelte a [H]ard|OCP weboldalt
A sokszor emlegetett, ám eleddig senki által nem látott Phantom játékkonzol fejlesztője, az Infium Labs rágalmazásért beperelte a [H]ard|OCP weboldalt. A szóban forgó weboldal egy tavaly szeptemberben megjelent, nem éppen hízelgő hangnemű cikkében az Infium Labs és Tim Robert elnök-vezérigazgató korábbi üzleti húzásairól írt és kétségbe vonta a Phantom konzol létezését.
A Phantom a gyártó szerint nem csak a piac legnagyobb teljesítményű játékgépe lesz, hanem megjelenésekor a legnagyobb szoftvertámogatást is élvezi majd. A konzolon PC-s játékok is futtathatóak majd a készülékre írt programok mellett, valamint az eszköz -- amint az ma már elvárható -- multimédiás tartalom megjelenítésére is képes lesz.
A lélegzetállító képességeket ígérő közleményeken kívül azonban az Infium Labs mindeddig nem tudott konkrétumokkal szolgálni. A [H]ard|OCP által közzétett cikk szerint az Infinium Labs gyakorlatilag egy emberből áll, a telephelyül megjelölt címen pedig senki nem hallott még a cégről. Sokan szerint a Phantom egyszerűen átverés és a titokzatos lepel alatt nincs semmi.
A vállalat legújabb közleménye szerint a májusban Los Angelesben rendezendő E3 kiállításon végre bemutatkozik a Phantom kipróbálható változata. Az esemény alkalmából az Infium Labs egy 2800 négyzetméteres területen fogja felállítani standját.