:

Szerző: castor

2004. március 25. 08:43

Csökken a Nintendo GameCube szoftvertámogatottsága

Az utóbbi időben az Eidos és az Acclaim után egyre több játékkiadó cég jelentette be, hogy egyes programjaikat nem kívánják kiadni Nintendo GameCube konzolra.

Az utóbbi időben az Eidos és az Acclaim után egyre több játékkiadó cég jelentette be, hogy egyes programjaikat nem kívánják kiadni Nintendo GameCube konzolra.

Az amerikai Electronic Arts és az angol Codamasters cég is tartogat a tarsolyában egy-egy olyan focijátékot, amely a 2004-es Európabajnokságot fogja feldolgozni, azonban egyik játék sem jelenik meg a Nintendo konzoljára. Míg az előbbi a hivatalos licenccel rendelkezik, addig a Codemasters az angol csapat szemszögéből fogja bemutatni a tornát.

A napokban a LucasArts is megerősítette a korábbi pletykákat, mely szerint a jövőben csak PC-re, PlayStation 2-re és Xboxra fejleszt, így már biztos, hogy a Rogue Leader után GameCube-on nem találkozhatunk a Star Wars univerzumban játszódó programokkal.

A nyugati kiadók visszalépései ellenére azonban a konzol japán támogatottsága továbbra is jelentős. Míg a Namco és a Capcom a jövőben is kiemelten kezeli a GameCube játékokat, addig a Square Enix és a Konami kijelentette, hogy hamarosan több exkluzív játékot is piacra dob.

A külsős fejlesztőcsapatok mellett a Nintendo továbbra is gőzerővel dolgozik a GameCube játékain. Várhatóan a májusi E3 szakkiállításon jelentik be a Metroid Prime és a Legend of Zelda: Wind Waker folytatását.

a címlapról