Nyilvánosságra hozták a Doom III hardverigényét
A német PC Games magazinnak adott interjúban John Carmack, az id Software vezető programozója elárulta, hogy a Doom III futtatásához legalább 128 MByte memóriára, egy 2,5 GHz-es processzorra, illetve egy olyan videokártyára lesz szükség, amely támogatja a Pixel Shader 1.1 technológiát.
Carmack azt is elmondta, hogy a program tesztelése legkorábban csak a nyár végén fog befejeződni, tehát a korábban bejelentett áprilisi időpontban biztosan nem fog megjelenni a Doom III. A lap munkatársainak azt is sikerült megtudniuk, hogy a játék 4 CD-n foglal majd helyet.
A legendás akciójáték harmadik részét már lassan négy éve várják a játékosok -- ekkor röppentek fel az első pletykák a fejlesztéséről. John Carmack, az id vezető programozója az évek során már több helyen is ismertette a Doom új technológiáit. Az első videót a 2002 májusában megrendezett E3-as kiállításon mutatták be a szakújságíróknak.