Az E3 szakkiállításon már kipróbálható lesz a Phantom játékkonzol?
Az Infinium Labs legfrissebb sajtóközleménye szerint a Phantom játékgép a májusban megrendezendő E3 szakkiállításon már kipróbálható állapotban fog bemutatkozni az újságírók számára. Az esemény alkalmából a cég egy 2800 négyzetméteres területen fogja felállítani standját.
Amennyiben az Infinium Labs valóban működőképes konzolt állít ki az E3 kiállításon, helyrehozhatná némileg megtépázott hírnevét: a Phantom tavalyi bejelentését és a szépen hangzó ígéreteket beárnyékolták azok a pletykák, amelyek szerint az Infinium Labs gyakorlatilag egy emberből áll, a telephelyül megjelölt címen pedig senki nem hallott még a cégről. Sokan szerint a Phantom egyszerűen átverés és a titokzatos lepel alatt nincs semmi.
A Phantom a gyártó szerint nem csak a piac legnagyobb teljesítményű játékgépe lesz, hanem megjelenésekor a legnagyobb szoftvertámogatást is élvezi majd. A konzolon PC-s játékok is futtathatóak majd a készülékre írt programok mellett, valamint az eszköz -- amint az ma már elvárható -- multimédiás tartalom megjelenítésére is képes lesz.
A Phantom.net hálózaton keresztül pedig olyan szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe a felhasználók, mint a játékkölcsönzés és -vásárlás, a folyamatos szoftverfrissítés, valamint az internetes többjátékos lehetőség. Az Infinium Labs tervei szerint a Phantom játékgép az idei karácsonyi szezonra fog az üzletekbe kerülni.