A Microsoft pályázatot hirdet egyetemisták, főiskolások számára
A Microsoft 2004-ben immár másodszorra hirdeti meg Imagine Cup elnevezésű pályázatát, melyre műszaki és művészi érdeklődésű egyetemisták és főiskolások jelentkezését várja. Az idei versenyen több mint 40 ország diákjai vehetnek részt. A döntőre a brazíliai Sao Paoloban kerül sor július 4. és 6. között.
Az idei Imagine Cup témája: "Az intelligens technológia megjelenése a mindennapi életben". A verseny négy kategóriában zajlik, melyből három online egy pedig hagyományos "élő" módon folyik. A kategóriák többségére csapatokban lehet jelentkezni, van azonban egy egyéni kategória is.
Online kategóriák:
- Rövidfilm: e kategóriával azok a hallgatók is lehetőséget kapnak a pályázaton való részvételre, akik kevésbé érdeklődnek a technológia iránt. A csapat tagjainak egy rövidfilmet kell készíteniük és feltölteniük a központi szerverre, amely az "innováció kultúrájáról" (culture of innovation) szól.
- Animáció: az animáció kategóriában azok versenyezhetnek, akik kiemelkedően jártasak a DirectX 9.0 grafikus környezetet alkalmazásában. Egy rövid interaktív, vagy passzív animációt kell beadniuk a hozzá tartozó dokumentációval.
- Algoritmus: ebben a többfordulós versenyben a programíró készségüket és gyorsaságukat mérhetik össze több fordulón át az egyéni versenyzők. A kezdeti teszt kitöltése után a legjobbaknak kis alkalmazásokat kell készíteniük, és akik innen is továbbjutnak, azokat meghívják a Brazíliában megrendezendő döntőbe.
Az online fordulókra a verseny központi weboldalán kell regisztrálni és jelentkezni. A részvétellel kapcsolatos további információk is ott találhatók meg.
Hagyományos kategória:
- Alkalmazásfejlesztés: az alkalmazásfejlesztés az a kategória, ahol a verseny a hagyományos módon folyik. A csapatoknak egy olyan alkalmazást kell megtervezniük és elkészíteniük, amely legalább egy XML webszolgáltatást, és legalább egy mobil eszközt használ (az emulátorok használata megengedett), valamint legalább egy olyan komponense van, amely a használat során gyűjtött információkkal javítja működését (tanul). Az alkalmazásfejlesztési versenyben egy helyi és egy regionális forduló során kerül ki a legjobb csapat, amely Sao Paolo-ba utazhat.
Aki indulni szeretne a magyar fordulón, az gyűjtsön csapatot, töltse le a jelentkezési lapot az Imagine Cup holnap induló magyar weboldaláról, majd töltse azt ki, és minél előbb küldje el a Microsoft Magyarország postacímére. Ezután a csapatok nekiláthatnak az alkalmazás megtervezésének és elkészítésének. A jelentkezéseknek és a pályamunkáknak legkésőbb március 19-ig kell beérkezniük a Microsoft Magyarországhoz.
Az 5 oldalas technikai leírásokat az oktatas@microsoft.com címre várják. Ezeket a Microsoft Magyarország szakembereiből, és egyetemi oktatókból álló zsűri fogja értékelni. A legjobb 10 csapat e-mail útján kap értesítést a március 27-i magyar döntő részleteiről, mely a Microsoft Magyarország székhelyén fog zajlani. A döntőben a csapatok 20-20 percben mutathatják be alkalmazásaikat, melyeket a zsűri az innovativitás, a hasznosság, az intelligencia, az előadás és a megvalósítás szempontjai szerint fog értékelni. A verseny nyelve angol.
A magyar forduló nyertes csapatának tagjai fejenként 40 ezer forintot vihetnek haza, és elutazhatnak a verseny Kelet-Közép-Európai döntőjébe, melynek költségeit a Microsoft állja. A második helyezett csapat tagjai 30 ezer forintot, a harmadiké pedig fejenként 20 ezer forintot kapnak. A brazil döntőbe a Kelet-Közép-Európai forduló nyertesei utazhatnak. A Sao Paoloban megrendezésre kerülő megmérettetés összdíjazása több mint 80 ezer dollár.