Az üzleti szférát hidegen hagyja harmadik generációs mobiltelefónia körüli felhajtás
[silicon.com] A silicon.com által megkérdezett a 12 vállalati informatikai vezetőből 9 szerint a harmadik generációs mobilszolgáltatások nem lesznek hatással a cég működésére. Sokak szerint a 3G helyett több területen is más technológia terjedhet el. A favoritok között van vezeték nélküli Ethernet hálózat, közismert néven Wi-Fi, vagy WLAN.
Az informatikai vezetők által elmondottak alapján a többség a Wi-Fit megfelelőbbnek tartja a munkahely vezeték nélküli kommunikációval való felszerelésére. Lényegesen megbízhatóbbnak tartják, sokkal nagyobb sávszélesség áll rendelkezésre miközben költséghatékonyabb is egyben, mint a 3G. Egyetlen hátrányként a jelenleg kapható megoldásokkal elérhető kicsi hatótávolságot említették. Az is elmondható, hogy a legtöbben idén már biztosan nem terveznek 3G-megoldásokat alkalmazni, a technológiának először bizonyítania kell megbízhatóságát.
Azok, akik a 3G alkalmazása mellett foglaltak állást, a fogyasztókkal való kapcsolattartást és az irodán kívüli munkavégzés módjának előnyeit emelték ki. Pete Smith, az Inmarsat informatikáért és telekomokért felelős igazgatója szerint a szemtől szembe való videotelefonálás nem csak egy lehetőség, hanem hamarosan megszokott és általános lesz a hétköznapokban, megváltoztatva az emberek érintkezésének és együttműködésének eddigi módját.
Paul Coby, a British Airways informatikai vezetője üdvözölte a 3G tömeges bevezetésének közeledtét, azonban kritikus tényezőként említette az árat. Meglátása szerint fennáll a veszélye annak, hogy a 3G csak olyan felhasználási területeken fog elterjedni, ahol más technológia alkalmatlan lenne.
A harmadik generációs mobiltechnológiára a legnagyobb veszélyt talán az Intel által éppen a 3GSM találkozón is beharangozott WiMAX jelenti. A WiMAX a Wi-Fihez hasonlóan vezeték nélküli hálózati elérést kínál, azonban immár 70 km-es maximális hatótávolsággal. Az Intel tervei szerint a WiMAXra épülő telepített termékek szállítása jövőre kezdődik meg, notebookokban 2006-ban, telefonokban pedig 2007-ben válik elérhetővé.