:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. február 24. 10:52

Nyereséges negyedéven van túl a Novell

Jack L. Messman
Jack Messman
A Novell közzétette első negyedéves pénzügyi eredményeit, a vállalat enyhén emelkedő forgalomról és nyereségről számolt be. A hálózati szoftvereket gyártó cég január 31-én zárta a folyó pénzügyi év első negyedévét.

A Novell a negyedév során 267 millió dolláros bevételt és 10 millió dollár, azaz részvényenként 3 cent nettó nyereséget ért el. Az egyszeri tételeket leszámítva a cég pro forma eredménye 11 millió dollár, azaz részvényenként 3 cent volt, ami megfelelt a Wall Street elvárásainak, a forgalom azonban némileg elmaradt az elemzők által előrejelzett 270 millió dollártól.

Egy évvel korábban a vállalat 260 millió dollár bevételt és 12 millió dollár, azaz részvényenként 3 cent nettó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az egyszeri tételek nélkül a cég vesztesége 1 millió dollár volt.

Sajnálatos hír, hogy a bevételek emelkedése mögött elsősorban a dollár árfolyamának változása áll, a cég bejelentése szerint ez 12 millió dollárra emelte a bevételt. További kellemetlen hír, hogy az új szoftverlicencek értékesítéséből származó forgalom 10 százalékkal 43,8 millió dollárra csökkent, a karbantartásból és szolgáltatásokból származó jövedelem viszont 7 százalékkal 212,3 millió dollárra emelkedett.

A Novell novemberben jelentette be a SuSE Linux felvásárlását, azóta a cég részvényeinek árfolyama 45,6 százalékkal emelkedett. A 210 millió dolláros akvizíció január közepén zárult le, a Novell bejelentése szerint az első negyedéves forgalomhoz 2 millió dollárral járult hozzá a SuSE Linux. A vállalat arra számít, hogy a linuxos irányba történő elmozdulás meghozza a bevételek régóta várt emelkedését, ugyanis a Netware hálózati szoftverek iránti kereslet az utóbbi időben látványosan visszaesett.

Jack Messman elnök-vezérigazgató közölte, hogy egy meg nem nevezett latin-amerikai kormányzati ügyfél kifejezetten a linuxos megoldások miatt újította meg a Novellel kötött licenc-szerdődését és most egész infrastruktúráját át akarja állítani a Microsoft termékekről a Novell szoftvereire. Ez több mint 10 ezer számítógépet jelent -- mondta Messman.

a címlapról