:

Szerző: Vörös Péter

2004. február 16. 11:32

A Dell folytatni szeretné gyors növekedését Kínában

Miután tavaly jelentősen emelkedett a Dell forgalma Kínában, a cég pénteken bejelentette, hogy idén a piac növekedési ütemének több mint háromszorosát tervezik a világ legnépesebb országában. A vállalat Ázsia/Csendes-óceáni részlegének elnöke szerint akár a 10 százalékos piaci részesedés elérése is lehetséges 2004-ben a tavalyi 6,8 százalék után. Kína tavaly előzte meg Japánt és az USA után a világ második legnagyobb PC-piacává lépett elő.

Miután tavaly jelentősen emelkedett a Dell forgalma Kínában, a cég pénteken bejelentette, hogy idén a piac növekedési ütemének több mint háromszorosát tervezik a világ legnépesebb országában. A vállalat Ázsia/Csendes-óceáni részlegének elnöke szerint akár a 10 százalékos piaci részesedés elérése is lehetséges 2004-ben a tavalyi 6,8 százalék után. Kína tavaly előzte meg Japánt és az USA után a világ második legnagyobb PC-piacává lépett elő.

"A világ második legnagyobb PC-gyártójának eladásai 63 százalékkal nőttek Kínában 2003-ban, ez azt jelenti, hogy az USA, Nagy-Britannia és Japán után immár Kína a Dell negyedik legnagyobb piaca" -- mondta Bill Amelio, a Dell Ázsia/Csendes-óceáni részlegének elnöke. A jelenlegi növekedési ütemeket figyelembe véve Kína mintegy három év múlva előzi meg a felkelő nap országát e ranglistán.

A Gartner piackutató vállalat legfrissebb felmérése szerint tavaly 10,4 százalékkal 13,3 millió darabra emelkedett a PC-forgalom Kínában, így az Ázsia/Csendes-óceáni régió (Japán nélkül) eladásain belül 44,7 százalékra nőtt az ország részaránya.

Az IDC piackutató cég 2004-es előrejelzései szerint a kínai PC-piac mintegy 19 százalékkal fog erősödni, ez azt jelenti, hogy az Amelio által említett 10 százalékos piaci részesedés eléréséhez a Dellnek legalább 57 százalékkal kellene növelnie eladásait az idén.

A Dell tavalyi 6,8 százalékos piaci részesedése a cégranglistán elegendő volt a második hely megszerzéséhez Kínában. A texasi céget egyedül a kínai Lenovo (korábbi nevén Legend) előzte meg, amely 2,8 millió PC-t adott el 2003-ban, piaci részesedése pedig 21,3 százalék volt. A kínai Founder Electronics végzett a harmadik helyen 6,2 százalékos piaci részesedéssel, a negyedik helyet a szintén kínai Tongfang (5,1 százalék) szerezte meg, míg az ötödik az IBM (4,6 százalék) lett.

Theodore Teo, a Nomura International elemzője szerint a Dell 2004-es kínai célkitűzései meglehetősen ambiciózusak. "Bár nem lehetetlenek a vállalat céljai, de nagyon agresszívnak kell lenniük. Még soha nem láttam ilyen ütemű piaci részesedés növekedést Kínában, még a Legendtől sem."

"A Dell növekedése eddig jórészt a kisebb cégek kárára történt, de ez változhat, ha a cég folytatja agresszív terjeszkedését" -- jegyezte meg Fung Ee Lim, a Deutsche Bank elemzője. "A Dell piaci részesedésének növekedése eddig nem volt jelentős hatással a Lenovo/Legendre. Azonban valamikor ennek is eljöhet az ideje."

Amelio közölte, hogy Kínában és Ázsia egészében a cég nyereségessége valamelyest alacsonyabb a globális szintnél, bár a lemaradás folyamatosan csökken. A január 30-án zárult pénzügyi negyedévben az Ázsia/Csendes-óceáni régió adta a Dell nettó bevételének 11 százalékát (ez 10 százalékos növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest), az USA részesedése 67, Európáé pedig 22 százalék volt.

A Dell eddig főként a vállalati eladásokra összpontosított Kínában, míg a nagy rivális Hewlett-Packard elsősorban a fogyasztói piacot célozta meg tavaly. Amelio elmondta, hogy a piac alsó szegmensében továbbra is igen erős a verseny, ezért a Dell szerepe itt továbbra is enyhe lesz, szemben a nagyobb nyereséget biztosító, drágább PC-k területével.

"Stratégiánk a folyamatos előretörésen alapul. Természetesen részt veszünk a fogyasztói piacon is, de itt is a nyereségességre törekszünk. Ezen belül leginkább a drágább PC-k szegmensére összpontosítunk, mivel itt magasabb a haszonrés" -- mondta Amelio.

A szakember közölte, hogy a Dell belépése az LCD-TV szektorba nagy visszhangot keltett Japánban, az első olyan piacon, ahol a cég már elkezdte e termékeinek értékesítését. A Dell mellett többek között a HP, a Gateway és a Lenovo (Legend) is megjelenik ezen az új területen. "A japán tapasztalatok alapján több ország is szóba jöhet a további terjeszkedéshez e szektorban, ezek közül Ausztrália és Kína a legjelentősebb" -- mondta Amelio.

A Dell nemrég tette közzé negyedik pénzügyi negyedéves illetve éves eredményeit. A cég a tavalyi évben 41 milliárd dollár forgalom mellett 2,6 milliárd dollár, azaz részvényenként 1,01 dollár nyereséget ért el. A vállalat egyik kiemelt célja az, hogy évi 60 milliárd dollár forgalmat érjen el 2006-ra.

a címlapról