A Matáv 2003. évi eredményei
Közel három százalékkal, 607,3 milliárd forintra nőttek a Matáv bevételei az előző évhez képest -- tudatta a közleményében a szolgáltató. A növekedés a magasabb mobil és adatátviteli bevételeknek köszönhető, amit részben ellensúlyozott a belföldi és nemzetközi, valamint az egyéb forgalmi bevételek csökkenése.
A csoportszintű működési eredmény stabil, 122,1 milliárd forint volt, viszont a nettó eredmény 57,5 milliárd forintra (226,8 millió euróra) csökkent. Ez főként a nettó pénzügyi költségek jelentős emelkedésének tudható be (ami a forint gyengüléséből adódó nettó árfolyamveszteség növekedésének a következménye).
Straub Elek elnök-vezérigazgató ugyan azt nyilatkozta: "eredményeink azt mutatják, hogy sikeresen elértük a tavalyi évre kitűzött pénzügyi céljainkat", ugyanakkor látható: a vállalat dinamikus növekedése már a múlté: míg 2002-ben 17, 2001-ben 23, 2003-ban már csak 2,8 százalékkal nőtt a távközlési óriás bevétele az azt megelőző évhez képest.
A szolgáltató részletes éves jelentése a www.matav.hu címen olvasható.