Az Intel másodfokon nyert az Intergraph ellen
Az Intel a fellebbviteli tárgyaláson megnyerte az Intergraph által indított peres eljárást. A szövetségi fellebbviteli bíróság szerdán kimondta, hogy az Itanium processzor nem sérti az Intergraph szellemi tulajdonhoz fűződő jogait.
Az Intergraph még 2001-ben perelte be az Intelt azt állítva, hogy az Itanium processzor sérti a cég két, a párhuzamos utasításfeldolgozást érintő szabadalmát. Az első fokú ítélet az Intergraphnak adott igazat és az Intel 150 millió dollár kártérítést fizetett a cégnek. Az Intel megfellebbezte az ítéletet és vállalata, hogy ha másodfokon is veszír, további 100 millió dollárt fizet az Intergraphnak.
Mivel az Intel másodfokon megnyerte a pert, kérdésessé vált az elsőre kifizetett 150 millió dollár sorsa is. A bíróság ugyanis most kimondta, hogy az Itanium nem sérti az Intergraph szabadalmait. "Örülünk, hogy a fellebbviteli bíróság a mi álláspontunkkal értett egyet" -- mondta Chuck Mulloy, az Intel szóvivője. "Egyelőre még korai lenne azon gondolkozni, mi következik most. Meg kell vizsgáljuk, hogy az ítélet hogyan befolyásolja a megállapodásunkat."
Az Intergraph elnök-vezérigazgatója, Halsey Wise közölte, hogy a vállalat jelenleg is tanulmányozza a bíróság ítéletét. "A cég jogásza vizsgálja, hogy a döntésnek milyen hatása van a 2002. április 4-én az Intel és az Intergraph között létrejött megállapodásra" -- mondta Wise.