:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. február 6. 10:17

Veszteség az EDS negyedik negyedévében

Veszteséggel zárta negyedik negyedévét az Electronic Data Systems, a világ egyik legnagyobb informatikai szolgáltató vállalata. A nettó szintű veszteség oka, hogy az amerikai haditengerészettel kötött szerződés értékének egy részét le kellett írni.

Veszteséggel zárta negyedik negyedévét az Electronic Data Systems, a világ egyik legnagyobb informatikai szolgáltató vállalata. A nettó szintű veszteség oka, hogy az amerikai haditengerészettel kötött szerződés értékének egy részét le kellett írni.

Noha az EDS negyedéves forgalma 5 százalékkal 5,76 milliárd dollárra emelkedett, a vállalat 354 millió dollár, azaz részvényenként 74 cent nettó veszteségről volt kénytelen beszámolni. Egy évvel korábban az EDS 5,46 milliárd dollár bevételről és 360 millió dollár nettó nyereségről számolt be.

A vállalat közölte, hogy a bevétel növekedése mögött elsősorban a dollár árfolyamának változása áll, azonos árfolyamon számítva a forgalom csak 2 százalékkal emelkedett. A nettó veszteség tartalmaz egy 559 millió dolláros adózás előtti egyszeri költséget, amely a haditengerészettel kötött szerződéssel kapcsolatos. A hét évre szóló, 6 milliárd dollár értékű megállapodás kapcsán az EDS eddig összesen 678,7 millió dollárt írt le.

A negyedik negyedéves eredmény tartalmaz egy 84 millió dolláros átszervezési költséget, valamint 7 millió dollár költséget, amely megszüntetett üzletágak veszteségével kapcsolatos -- jelentette be az EDS.

A negyedik negyedév során megkötött szerződések értéke 4,3 milliárd dollárt tett ki, amely lényegesen alacsonyabb a megelőző év azonos időszakában elkönyvelt 8,1 milliárd dollárnál. Noha az outsourcing-piac összességében csökkent, az EDS eredményeit rendkívül negatívan érintette a vezetőségi váltás, valamint a korábbi gyenge teljesítmény. A vállalat márciusban vált meg korábbi elnök-vezérigazgatójától, a nyáron pedig közölte, hogy alkalmazottainak több mint 2 százalékától válik meg.

Michael Jordan, az EDS igazgatótanácsának elnöke és elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a cég optimista a haditengerészeti megállapodás esetleges felülvizsgálatával kapcsolatban, azonban konkrét megállapodásról nem számolt be. A US Navy szóvivője elmondta, hogy várhatók változások a szerződésben foglalt kötelezettségek ütemtervében, további részleteket azonban nem árult el.

Az EDS arra számít, hogy a haditengerészettel kötött szerződés még 2005-ig veszteségeket okoz, a jelenlegi negyedévben akár részvényenként 19 centtel, éves szinten pedig 51 centtel csökkentve a nettó eredményt. Robert Swan pénzügyi igazgató közölte, hogy az EDS az idén a vártnál várhatóan 350 millió dollárral kevesebbet költ a US Navy informatikai eszközeinek beszerzésére.

Swan várakozásai szerint a jelenleg is tartó első negyedévben az EDS 5-5,2 milliárd dolláros bevételt és részvényenként -5-1 cent eredményt ér el Egy évvel korábban a vállalat 5,25 milliárd dollár bevétel mellett részvényenként 26 cent veszteségről számolt be.

a címlapról