A Gateway megveszi az eMachinest
A Gateway ma bejelentette, hogy 50 millió saját részvényért és 30 millió dollár készpénzért megvásárolja az eMachinest. A Gateway-papírok mai árát figyelembe véve a tranzakció értéke mintegy 235 millió dollár.
Az ügylet nyomán az amerikai PC-piac harmadik, a világpiac nyolcadik legnagyobb PC-gyártója jön létre 4,5 milliárd dollár éves forgalommal. A jelenleg veszteséges Gateway várakozásai szerint az eMachines bekebelezése után a 2005-ös évtől már stabil nyereséget tud elérni.
Az egyesülés után a Gateway elnök-vezérigazgatója Wayne Inouye, az eMachines jelenlegi elnök-vezérigazgatója lesz, akit felvesznek a vállalat igazgatótanácsába is. Ted Waitt, a Gateway jelenlegi elnök-vezérigazgatója az igazgatótanács elnökeként dolgozik tovább. A pénzügyi igazgató továbbra is Rod Sherwood marad.
A szinergiától a felek azt várják, hogy hatékonyan kiaknázzák az eMachines erős kiskereskedelmi piaci pozícióit és értékesítési csatornáit az Egyesült Államokban, valamint a Gateway egyre erősebb jelenlétét az amerikai és a nemzetközi szórakoztató-elektronikai piacon. A tervek szerint a továbbiakban a Gateway márkajelzéssel ellátott termékek lesznek a hangsúlyosak, azonban egy ideig a vállalat kínálni fogja az eMachines népszerű asztali gépeit és notebookjait is.