:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. január 27. 12:22

Rekordforgalommal zárta negyedik negyedévét a Lexmark

A nyomtatókat gyártó Lexmark hétfőn bejelentette, hogy negyedik negyedéves forgalma 13 százalékkal emelkedett, nyeresége pedig jelentősen felülmúlta az elemzők várakozásait.

A nyomtatókat gyártó Lexmark hétfőn bejelentette, hogy negyedik negyedéves forgalma 13 százalékkal emelkedett, nyeresége pedig jelentősen felülmúlta az elemzők várakozásait.

A lexingtoni (Kentucky, USA) központú vállalat a negyedik negyedév során 1,37 milliárd dolláros bevételt ért el, amely rekord a Lexmark történetében. A nyereség 138,8 millió dollár, azaz részvényenként 1,05 dollár volt, az elemzők ezzel szemben csupán 92 centes részvényenkénti profitot vártak. A megelőző év azonos időszakában a vállalat 1,21 milliárd dollár bevétel mellett 116,3 millió dollár, azaz részvényenként 90 cent nyereségről számolt be.

A Lexmark közölte, hogy a kitűnő eredmények mögött a nyomtató-eladások 23 százalékos növekedése áll: a negyedik negyedévben a cég 560 millió dollár értékű tintasugaras és lézernyomtatót értékesített. A kellékanyagok -- tintapatronok, tonerek -- forgalma 10 százalékkal 716 millió dollárra emelkedett.

A vállalat vezetői optimistán, de óvatosan nyilatkoztak a közeljövő kilátásairól. "A negyedik negyedévben erős volt a fogyasztói kereslet a nyomtatóink iránt és ez előrevetíti az első negyedéves növekedés lehetőségét is" -- mondta Paul Curlander elnök-vezérigazgató. "Noha látjuk a piac fellendülésének jeleit, továbbra is óvatosak vagyunk. Bizonytalanok a gazdasági körülmények és árverseny is várható. Az első negyedévre a tavalyi év azonos időszakához képest 5-10 százalékos bevételnövekedést és 79-89 cent részvényenkénti eredményt várunk."

A 2003-as évben a Lexmark 4,75 milliárd dollár bevételt ért el, ami 9 százalékkal múlta felül a 2002-es szintet. A vállalat nyeresége 439,2 millió dollár, azaz részvényenként 3,34 dollár volt, míg egy évvel korábban 366,7 millió dollárt, azaz részvényenként 2,79 dollárt tett ki. A negyedéves és éves adatok bejelentésével egyidőben a Lexmark új lézernyomtatókat is bemutatott, amelyeket elsősorban kis- és közepes vállalatoknak, irodáknak szán.

a címlapról