Várakozáson felüli negyedéves eredményekről számolt be az IBM
Az IBM eredetileg január 20-án tette volna közzé negyedik negyedéves és egész éves eredményeit, azonban a vállalat a vártnál hamarabb elkészült az összesítésekkel, ezért már a mai napon bejelentette a régóta várt adatokat.
A negyedik negyedévben az IBM 25,9 milliárd dollár forgalom mellett 2,7 milliárd dollár, azaz részvényenként 1,44 dollár nyereséget ért el. Egy évvel korábban a vállalat 23,7 milliárd dolláros bevételről és 1 milliárd dollár, azaz részvényenként 59 cent nettó profitról számolt be. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők 25 milliárd dolláros forgalomra és részvényenként 1,5 dollár eredményre számítottak.
A növekedő eredmények mögött azonban elsősorban a dollár árfolyamának változása áll. A forgalom 9 százalékos emelkedése változatlan árfolyamon számítva csupán 1 százalék lett volna. John Joyce pénzügyi igazgató optimistán nyilatkozott a vállalat kilátásaival kapcsolatban, elmondása szerint a gazdasági helyzet javulása miatt várhatóan a vállalati ügyfelek is újra vásárolni kezdenek. "A körülmények stabilak és javulnak" -- mondta Joyce. "Azt mondanám, 2004 lesz az informatikai ipar újabb növekedési ciklusának első éve."
A szolgáltatásokkal foglalkozó IBM Global Services üzletága 8 százalékkal 11,4 milliárd dollárra növelte bevételét. A negyedik negyedév során az IBM Global Services 17,3 milliárd dollár értékű szolgáltatási megállapodást kötött. A hardverek értékesítéséből származó forgalom 12 százalékkal 9,1 milliárd dollárra emelkedett. A szerverek és nagyvállalati hardverek eladásából származó bevétel 18 százalékkal 4,9 milliárd dollárra nőtt, a személyi számítógépes rendszerek forgalma 16 százalékkal 3,5 milliárd dollárra emelkedett. A szoftver-eladások 12 százalékkal 4,3 milliárd dollárra nőttek.
A félvezetőgyártó divíziót is megában foglaló Technology Group ismét veszteséges negyedévet volt kénytelen elkönyvelni, mivel gyenge volt a kereslet a vállalat által gyártott félvezetők iránt. A Technology Group bevétele 17,5 százalékkal 982 millió dollárra csökkent, a veszteség pedig 34 millió dollárt tett ki. Joyce nyilatkozata szerint a divízió az idei évben mát nyereséges lesz.
A tavalyi pénzügyi évben az IBM 89,1 milliárd dollár forgalom mellett 7,6 milliárd dollár, azaz részvényenként 4,32 dollár nyereséget ért el. 2002-ben a vállalat 81,2 milliárd dollár bevételt és 3,6 milliárd dollár, azaz részvényenként 2,06 dollár profitot könyvelhetett el. A bevétel 10 százalékos növekedése az árfolyamváltozás figyelmen kívül hagyásával csupán 3 százalék. A Global Services éves bevétele 17 százalékkal 42,6 milliárd dollárra emelkedett, a hardver-eladások értéke 3 százalékkal 28,2 milliárd dollárra nőtt, az értékesített szoftverekből származó bevétel 9 százalékkal 14,3 milliárd dollárra javult.