:

Szerző: Bodnár Ádám

2004. január 5. 15:33

Megemelte negyedik negyedéves pénzügyi előrejelzését a Siebel Systems

Az ügyfélkapcsolati szoftverek egyik vezető szállítója, a Siebel Systems bejelentette, hogy negyedik negyedéves eredményei a várakozások felett fognak alakulni.

Az ügyfélkapcsolati szoftverek egyik vezető szállítója, a Siebel Systems bejelentette, hogy negyedik negyedéves eredményei a várakozások felett fognak alakulni.

A vállalat közölte, hogy az időszakban 365 millió dollár forgalom mellett várhatóan részvényenként 8 cent nyereséget ér el, szemben a korábban várt 335 milliós bevétellel és részvényenkénti 5 centes profittal. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők 349 millió dolláros bevételre és részvényenként 6 centes nyereségre számítottak.

A Siebel nem közölte, mi áll az előrejelzés módosítása mögött, a vállalat azonban hamarosan elemzői konferenciát tart, amelyen beszámol a közeljövőre vonatkozó terveiről. A Siebel emellett bejelentette, hogy az új szoftverlicencek értékesítéséből származó bevétel minden bizonnyal meg fogja haladni a 150 millió dollárt. Korábban mindössze 120-140 millió dolláros bevételre számított a cég új licencek értékesítéséből.

A Siebel január 21-én hozza nyilvánossága negyedik negyedéves és egész éves pénzügyi mutatóit.

a címlapról