:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. december 30. 13:30

XDR DRAM memóriachip mintapéldányokat gyártott a Toshiba

A Toshiba elsőként kezdte meg 512 megabites XDR DRAM memóriachipjeinek próbagyártását. Shozo Saito, a vállalat félvezetőipari részlegének műszaki igazgatója elmondta, hogy a Toshiba tavaly októberben elsőként licencelte a Rambus XDR technológiát és most elkészítette az első működő XDR DRAM memóriachipeket. A japán vállalat 2005-ben tervezi a sorozatgyártás beindítását.

Az XDR DRAM a jelenlegi megoldásoknál lényegesen költséghatékonyabb, ugyanis ugyanakkora sávszélességet kevesebb alkatrész felhasználásával, olcsóbb tokozásba helyezett chipekkel és egyszerűbb nyomtatott áramkörökkel is képes biztosítani. A Sony Computer Entertainment korábban már bejelentette, hogy következő generációs PlayStation konzoljában az XDR DRAM technológiát alkalmazza.

Az XDR DRAM chipek eleinte 3,2 GHz-en üzemelnek majd, azonban a termékterv egészen 6,4 GHz-es órajelig ki van dolgozva -- ezen a sebességen már 100 Gbyte/sec adatátvitel is lehetséges. Az XDR DRAM-ok többféle kivitelben és méretben kerülnek forgalomba, a chipek kapacitása 256 Mbittől akár 8 Gbitig terjedhet és egy lapka akár 32 memóriacsatornához is csatlakozhat. Egy memóriacsatorna 16 bit széles.

Az XDR DRAM-ot eleinte nagy sávszélességet igénylő alkalmazási területeken, azaz grafikus és hálózati berendezésekben, valamint szórakoztatóelektronikai készülékekben fogják használni, azonban a technológia idővel akár az asztali és mobil számítógépekben, valamint szerverekben is elterjedhet.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról