Az elmúlt héten jelentősen növekedett az Xbox részesedése a japán konzolpiacon
A Microsoft üzleti szempontból a legjobb hetet zárta a japán konzolpiacon ebben az évben, ugyanis a megnövekedett eladásoknak köszönhetően az Xbox konzol jelenleg 7 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. Ez azért is hatalmas előrelépés a redmondi cég számára, mivel a megjelenés óta Japánban folyamatosan gyengén szerepelt gépük és szinte sosem lépte túl az 1 százalékos részesedést.
Az elemzők szerint egyértelmű, hogy ez az óriási ugrás részben az alacsony árnak köszönhető, nemrégiben ugyanis 16 800 jenről (129 dollár) 14 800 jenre (113 dollár) csökkentették az Xbox árát. Emellett nagy sikernek örven az új Xbox csomag is, mely egy Project Gotham Racing 2 és egy Halo játékprogramot, két kontrollert, egy DVD távirányítót, valamint két hónapnyi ingyenes Xbox Live! használatot tartalmaz 19 800 jenért, amely átszámolva körülbelül 34 000 Ft.
Az Xbox 7 százalékos részesedése mellett a Sony PlayStation 2-je 50 százalék körüli eredménnyel, a GameBoy Advance valamivel kevesebb mint 25 százalékkal, a Nintendo GameCube pedig 18 százalékkal zárta az elmúlt heti statisztikákat a távol-keleti országban.
Mint néhány napja megírtuk, Yoshihiro Maruyama, a Microsoft Game Studios japán Xbox részlegének vezetője elmondta, hogy az Xboxnak több egyedi szerepjátékra lesz szüksége a japán piac meghódításához. A nemrég kinevezett elnök ezzel egy új stratégiát jelentett be, melynek keretében egyre több távol-keleti fejlesztőcsapatot kívánnak rávenni arra, hogy programokat készítsenek a konzolra.