Az AMD elhalasztotta a 90 nanométeres gyártástechnológia bevezetését
Egy tegnap délutáni elemzői konferencián az AMD bejelentette, hogy egy negyedévvel elhalasztja a 90 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológia bevezetését. Hector Ruiz, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a legfrissebb ütemterv szerint a drezdai Fab30 üzemben legkorábban 2004 harmadik negyedévében indulhat be a 90 nanométeres csíkszélességű alkatrészek sorozatgyártása.
Az AMD eredeti tervei szerint a 90 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológia bevezetése a jövő év első féléve során történt volna meg, a sorozatgyártás pedig a második negyedév végén kezdődött volna el. Hector Ruiz tegnap azt közölte, hogy az ütemtervben legalább két-három hónapos csúszás várható, azonban a késés okáról nem árult el részleteket.
Egy múlt héten tartott rendezvényen az AMD már bemutatta 90 nanométeres csíkszélességgel gyártott Opteron processzorának működő prototípusait. A vállalat számára kulcsfontosságú e fejlett technológia bevezetése, ugyanis ennek révén csökkenthető a processzorok magmérete, így a fajlagos előállítási költségek látványosan mérsékelhetők.
Amint arról tegnap beszámoltunk, az AMD a németországi Drezdában építi fel új, Fab36 nevű félvezetőgyárát. A 300 milliméter átmérőjű wafereket feldolgozó üzem építése az elkövetkező évek során mintegy 2,4 milliárd dollárt emészt fel. A vállalat mintegy 1,5 milliárd dollár értékű külső tőkét és állami támogatást vont be. A Fab36 a már meglévő Fab30 szomszédságában helyezkedik majd el és várhatóan 2006-ban kezdi meg a chipek sorozatgyártását.