:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. november 20. 13:11

Kína tervei szerint az elkövetkező évek során 200 millió Sun Java Desktop System rendszert telepít

Jonathan Schwartz
Jonathan Schwartz
[Lenhardt & Weichinger] A nyílt szabványok melletti elkötelezettségét bizonyítva a kínai kormány újabb lépést tett a versenyképesebb PC-s szoftveralternatívák irányába, amikor a mai bejelentés értelmében a Sun Java Desktop Systemet ítélték arra alkalmasnak, hogy a jövőben a Kínai Népköztársaság szabványos asztali fejlesztési és alkalmazási környezete legyen.

A China Standard Software Company (CSSC), az állami alapítású technológiai vállalatok konzorciuma annak jegyében hozta meg döntését, hogy a célul kitűzött országos szabványos Linux alapú asztali rendszerét mielőbb megalkossa, így a mintegy 1,3 milliárd állampolgár között tátongó "digitális szakadékot" megszüntesse.

"A nyílt szabványok a Sun Microsystems alapfilozófiájának részei. Ezek teszik lehetővé a kapcsolódást, a kommunikációt, a közösségek kialakításának lehetőségét. A CSSC-szövetség, a Tudományos és Műszaki Minisztériummal (MOST) és az Információs és Ipari Minisztériummal (MII) együtt óriási lehetőséget nyújt, hogy a Linux és a Java Desktop System szabványokkal eljuttathassuk az informatikát Kína többszáz millió polgárához" -- mondta Jonathan Schwartz, a Sun Microsystems szoftverért felelős vezető alelnöke.

Mint ismeretes eredetileg a Sun Java Desktop System felhasználónként 50 dollárba kerül, ami nagyságrendekkel alacsonyabb a jelenleg legelterjedtebb környezetekhez képest. A kínai kormány tervei szerint a következő években 200 milliót is meghaladó asztali állomást kíván telepíteni a nyíltszabványú asztali szoftver megoldásból.

A többéves kínai program, amely évenként legalább ötszázezer–egymillió munkaállomást tervez telepíteni a tervek szerint 2003 végén indul. A CSSC és a Sun Microsystems technológiai licencmegállapodása azt is lehetővé teszi, hogy a CSSC saját márkájú asztali szoftvereket készítsen a Java Desktop System szabványai alapján. Az exportáláshoz még szükség van az USA kormányának jóváhagyására.

A most bejelentett együttműködés az első, amely a Sun globális stratégiájában arra irányul, hogy partnerkapcsolatot alakítson ki minden nemzettel, és nyílt, megfizethető árú, biztonságos asztali környezetet kínáljon a felhasználóknak az egész világon. Beépítve a technológiát a kormányhivatalokba, oktatási rendszerekbe és az olyan régiókba, ahol a gazdasági korlátok visszafogják a technológiai növekedést, informatikai infrastruktúráját Kína mellett, Dél-Korea, Japán, Vietnam, Izrael és India is különféle programokkal és kezdeményezésekkel készül serkenteni.

a címlapról