Megduplázta nyereségét a Hewlett-Packard
Carly Fiorina |
A HP tegnap délután, a tőzsde zárása után 19,85 milliárd dolláros negyedéves forgalomról és 862 millió dolláros nettó nyereségről számolt be, egy évvel korábban a vállalat 18,05 milliárd dolláros bevételt és 390 millió dollár nyereséget ért el. A részvényenkénti eredmény 36 cent volt, ami 1 centtel magasabb az elemzői várakozásoknál.
Carly Fiorina elnök-vezérigazgató elégedetten nyilatkozott az eredményekről. "Nagyszerű negyedéven vagyunk túl. Minden szempontból elértük a célkitűzéseinket és megmutattuk, miről is szólt az összeolvadás" -- mondta Fiorina a Compaq felvásárlására, illetve az összeolvadás utáni megtakarításokra célozva. Fiorina külön kiemelte, hogy a vállalat megtartotta ígéretét, amely szerint a negyedik negyedévben minden részlege üzemi nyereséget tud felmutatni.
A teljes pénzügyi évben a HP 1 százalékkal 73,06 millárd dollárra növelte bevételét, a nettó eredmény 2,54 milliárd dollárra, azaz részvényenként 83 centre rúgott. Az előző pénzügyi évben a vállalat 928 millió dollár, azaz részvényenként 31 cent nettó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.
A jelenleg is tartó, februárban véget érő első negyedévre a HP 19,1-19,5 milliárd dolláros forgalmat és részvényenként 35 centes nyereséget vár, az elemzők 19 milliárd dolláros bevételt és 35 centes részvényenkénti profitot jeleznek előre. A cég emellett közölte, hogy a most kezdődött pénzügyi évben 1,42 dolláros részvényenkénti eredményre számít, amely megfelel a szakértők előrejelzésének.
A HP negyedik negyedéves eredményeinek részletes elemzése cikkünkben olvasható.