Az AMD jól halad a 90 nanométeres konverzióval
Az Advanced Micro Devices (AMD) ma tartotta szokásos év végi elemzői konferenciáját. A rendezvényen a vállalat főmérnöke elmondta: ütemterv szerint halad a 90 nanométeres gyártástechnológiára való felkészülés, melynek bevezetése 2004 derekán esedékes.
A hírünk írásának idején még zajló konferencia helyszínén az AMD kiállított néhány 90 nanométeres csíkszélességgel gyártott működő Opteron-prototípust. Amint Bill Siegle kiemelte: a technológiai konverzió az ütemtervnek megfelelően halad, a drezdai Fab 30-as üzemben már jó ideje készülnek az AMD64 architektúrára épülő processzorok mintapéldányai. Siegle elmondása szerint az Opteron processzorok magmérete a konverzió után 114 mm2 lesz, ami alig nagyobb, mint a Prescott magos Intel Pentium 4 112 mm2-es várható magmérete.
A főmérnök elmondta, hogy a vállalat tanult a 130 nanométeres technológiára való átállás során szerzett tapasztalatokból. Amint az ismert, az AMD tavaly júniusban jelentette be első 0,13 mikronos csíkszélességgel előállított lapkáját, az Athlon XP 2200+ modellt, ám még hónapokig nem tudta megfelelő mennyiségben szállítani az új processzorokat. A 90 nanométeres technológia esetében hasonló bakikat már nem kíván elkövetni a vállalat, ezért halad megfontoltabban az átállással.
Az első 90 nanométeres technológiával előállított modellek szállítását a jövő év nyarán kezdi meg a vállalat, a termelés felfutása pedig a második félév elején várható. Siegle egyben kiemelte, hogy az Opteron és Athlon 64 processzorok gyártása immár igen jó kihozatali mutatókkal történik 130 nanométeres silicon on insulator (SOI) technológiával.