:

Szerző: castor

2003. október 21. 16:40

Megjelent a No Man's Land című stratégiai játék

A német CDV Software Entertainment kiadó bejelentette, hogy megjelent a No Mans Land című PC-s stratégiai játékprogramjuk. A Related Designs fejlesztőcsapat által készített valós idejű stratégiai játék teljes verziójában összesen 30 küldetést kell teljesítenünk, melyek során 6 féle népcsoportot irányíthatunk.

A német CDV Software Entertainment kiadó bejelentette, hogy megjelent a No Man's Land című PC-s stratégiai játékprogramjuk. A Related Designs fejlesztőcsapat által készített valós idejű stratégiai játék teljes verziójában összesen 30 küldetést kell teljesítenünk, melyek során 6 féle népcsoportot irányíthatunk.


No Man's Land

A 17. század elejétől a 19. század végéig tartó történet során végigkövethetjük a technika fejlődését: míg az indiánok egyre jobb kenukkal közlekednek, addig a telepesek folyamatosan fejlesztik a vasúti halózatukat.

A fejlett grafikus motornak köszönhetően minden egyes helyszín három dimenzióban épül fel, így szabadon közelíthetjük, vagy tavolíthatjuk a nézőpontot, illetve tetszésünk szerint forgathatjuk a kamerát.

a címlapról