Az európai Game Boy Advance SP-eladások túllépték a 2 milliós darabszámot
Az Game Boy Advance SP európai eladási adatai nyolc hónap alatt túllépték a 2 milliós darabszámot -- jelentette be a Nintendo. Ezzel a mennyiséggel együtt a GBA konzolból összesen 9 millió darabot adtak el kontinensünkön.
A karácsony előtti időszaktól igen jó eredményeket vár a japán cég. Ugyanis erre a szezonra időzítették az egyik legjobban várt GBA-játék, a Final Fantasy Tactics Advance megjelenését. Emellett október 24-től lesz kapható a boltokban a GBA SP vörös és kék színű borítóval ellátott változata.
Október 24-től négy színben lesz kapható a GBA SP
A Game Boy Advance SP hardvere teljesen megegyezik az elődével, így természetesen a szoftverek is változtatás nélkül futnak rajta. A két készülék kijelzője méretre és felbontásra is teljesen azonos, azonban a SP változat megjelenítője beépített világítást is kapott, így sokkal könnyebben látható. A Game Boy Advance-tulajdonosok sokat kritizálták a Nintendót, mert az előző változat kijelzőjét gyakorlatilag csak erős fényben lehetett megfelelően látni.
Fontos újdonság továbbá, hogy a GBA SP immáron nem elemekről üzemel, hanem saját, beépített lítium-ion akkumulátort kapott. Erre többek között azért is volt szükség, mert a kijelző megvilágítása révén a készülék fogyasztása érezhetően megnövekedett. A Nintendo közleménye szerint a beépített akkumulátorról a gép akár 10 órán át is képes működni, de a kijelző világításának kikapcsolása után akár 18 óra folyamatos játék is lehetséges.