:

Szerző: Vörös Péter

2003. október 3. 14:42

Jelentősen csökken a GameCube konzol ára Európában és Japánban

[WSJ] A Nintendo ma bejelentette, hogy 7,7 százalékkal csökkenti a jelenlegi pénzügyi évre vonatkozó nyereségelőrejelzését, a cég immár veszteségre számít a szeptemberben véget ért első pénzügyi félévben, főként a devizaveszteségek jelentős növekedése miatt. A vállalat októberben jelentősen csökkenti a GameCube játékkonzol árát Európában és Japánban.

[WSJ] A Nintendo ma bejelentette, hogy 7,7 százalékkal csökkenti a jelenlegi pénzügyi évre vonatkozó nyereségelőrejelzését, a cég immár veszteségre számít a szeptemberben véget ért első pénzügyi félévben, főként a devizaveszteségek jelentős növekedése miatt. A vállalat októberben jelentősen csökkenti a GameCube játékkonzol árát Európában és Japánban.

A cég közölte, hogy a 2004. márciusában véget érő pénzügyi évben a nettó nyereség 541,3 millió dollár lesz, szemben a korábban várt 586,73 millió dollárral. A vállalat az első pénzügyi félévben 27,08 millió dolláros nettó veszteségre számít, a korábbi előrejelzés 135,4 millió dolláros profit volt. A Nintendo a kilátások gyengülését azzal magyarázza, hogy 361,07 millió dollárnyi devizaveszteségeket kénytelen elkönyvelni az első pénzügyi félévben.


Csökken a GameCube konzol ára Európában és Japánban

A vállalat azt is bejelentette, hogy a második pénzügyi féléves várható forgalom 2,07 milliárd dollárról 1,89 milliárd dollárra csökkent jórészt azért, mert a cég októberben csökkenti a GameCube játékkonzol árát Japánban és Európában. Az öreg kontinensen a GameCube árát 199 euróról 99,95 euróra szállítja le a vállalat október 17-én, míg Nagy Britanniában 129,99 fontról 79,99 fontra csökken a konzol ára október 10-én. Japánban a GameCube ára 19.800 jenről 14.000 jenre csökken.

Szeptember végén a dollár árfolyama 110,07 jenre csökkent, ez közel hároméves rekordszint. A pénzügyi éves előrejelzések készítésekor a Nintendo 117 jenes átlagárfolyammal számolt, a cég immár 114 jenes átlagárfolyamra számít.

A cég szóvivője közölte, hogy az erős jen nem ártott a forgalomnak és a főbb üzletágaknak. A vállalat nagy devizaveszteségeit azonban fokozta az a tény, hogy a cég mintegy 5 milliárd dolláros készpénzletéttel rendelkezik az USA-ban. A Nintendo üzletpolitikájának megfelelően az egyes régióban befolyt pénzösszegeket ugyanott fektetik be letétekbe az adott devizában, hogy magasabb megtérülést érjenek el mint Japánban, ahol a kamatlábak rendkívül alacsonyak.

A szóvivő elmondta, hogy a vállalat teljes pénzügyi éves várható forgalma változatlanul 4,96 milliárd dollár. Az előző pénzügyi évben a Nintendo forgalma 4,55 milliárd dollár, nettó nyeresége pedig 607,22 millió dollár volt.

a címlapról