A Red Hat folytatni szeretné az SCO Group elleni pert
Amint arról már korábban is beszámoltunk (ld. kapcsolódó hírek), a
Matthew Szulik, a Red Hat Inc. elnök-vezérigazgatója korábban elmondta, azt szeretnék a bíróságtól, ha kimondaná, hogy az ügyben nem sérült az SCO szellemi tulajdona, és nem történt visszaélés szakmai titkokkal sem. A vezető szerint cége eddig roppant türelmes volt, "de amikor már a saját felhasználóinkat és az egész nyílt forráskódú közösséget fenyegetik homályos célozgatásokkal, akkor ideje cselekedni".
Azóta az SCO Group hivatalosan is kérvényezte az eljárás megszüntetését, mondván, hogy a Red Hatet és a Red Hat Linux felhasználóit nem fenyegették. A Red Hat egy hétfőn benyújtott előterjesztésében azonban az ügy folytatása mellett érvelt, és felhívta a bíróság figyelmét arra, hogy (1) az SCO Group a Red Hat Linux felhasználóit perrel fenyegette, (2) nyilvános kijelentéseket tett a Red Hat által is forgalmazott Linux operációs rendszerről, amelyek szerint az sérti az SCO Group szerzői jogait, (3) azt állította, hogy a Red Hat Linux felhasználóknak licencet kell vásárolniuk az SCO Grouptól, (4) illetve egyéb hamis és ártó szándékú nyilvános kijelentéseket tett. A Red Hat jogi képviselői szerint az SCO Group kimerítette a Lanham-törvény tisztességtelen versenyre vonatkozó tiltásait.