Elfogadta a kormány az Elektronikus Hírközlési Törvény tervezetét
Keddi ülésén a kormány elfogadta az új Elektronikus Hírközlési Törvény tervezetét. A törvénytervezetet több parlamenti bizottság tárgyalja a közeljövőben, majd az esetleges módosítási javaslatokkal együtt még októberben a parlament elé kerülhet.
A korábbi Hírközlési Törvényt az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban két önálló törvénnyé bontották: az egyik Postatörvényként, a másik Elektronikus Hírközlési Törvényként lesz hatályos -- ez utóbbi várhatóan 2004. január 1-től. A minisztériumi közlemény szerint a törvény fogyasztóközpontú és a valódi verseny megteremtését segíti elő a távközlési piacon.
A törvény kiemelt céljai közt szerepel a valódi verseny akadályainak lebontása, a szolgáltató és szolgáltatás-választék bővülése révén a fogyasztók választási lehetőségeinek bővítése, hatékonyabb fogyasztóvédelmi szabályokkal erősíteni a fogyasztó helyzetét a szolgáltatókkal szemben, továbbá az internet általános elterjedéséhez szükséges jogi feltételek megteremtése.
Mint lapunkban megírtuk: a törvénytervezetet az Internetszolgáltatók Tanácsa bírálta, mivel az utolsó változatból kimaradtak azok a pontosítások, melyeket a szakmai szervezet korábban javasolt, így számos félreérthető definíció maradt a tervezetben. A törvény szövege továbbra sem nyilvános, legkorábban vélhetően a www.parlament.hu oldalon lesz elérhető a törvénytervezetek közt.