Az AMD bejelentette Athlon 64 és Athlon 64 FX processzorait
Az AMD a tegnapi napon végre bejelentette Athlon 64 és Athlon 64 FX processzorait. Az előbbit a vállalat asztali gépekbe és notebookokba ajánlja, utóbbit pedig kifejezetten a nagy teljesítményre igényes felhasználók, például számítógépes játékosok, valamint tartalomkészítők igényeihez igazította a cég.
Az Athlon 64 és Athlon 64 FX processzorok egyaránt a korábban x86-64 néven ismert AMD64 utasításkészlet-architektúrára épülnek, ami azt jelenti, hogy a chipek 64 bites felépítésűek, ugyanakkor teljes kompatibilitást biztosítanak a jelenlegi x86 alkalmazásokhoz. Az AMD64 utasításkészlet-architektúra felépítésével, valamint a "Hammer" kódnéven ismert processzorok belső felépítésével részletesen a Bemutatkozik az AMD Hammer című cikkünkben foglalkozunk.
Az AMD64 processzorcsalád 64 bites felépítéséből adódó előnyöket jelenleg kizárólag Linux operációs rendszer alatt lehet kihasználni, ugyanis a Windows XP megfelelő változata csak a jövő év második negyedévében kerül a piacra. Egyelőre kevés olyan asztali felhasználásra szánt alkalmazásról hallani, amely kihasználná a processzorok 64 bites felépítéséből adódó előnyöket, az ismert szoftverek közül egyedül az Unreal Tournament 2003-nak létezik AMD64-re optimalizált változata és a Half-Life második részéből jelenik majd meg ilyen kiadás.
AMD Athlon 64
Az Athlon 64 és Athlon 64 FX egyaránt 128 Kbyte elsőszintű és 1 Mbyte teljes magsebességen működő másodszintű gyorsítótárat tartalmaz. Az Athlon 64 és Athlon 64 FX között jelentős különbség, hogy előbbi csupán egycsatornás integrált DDR400 memóriavezérlővel rendelkezik, utóbbi DDR400 memóriavezérlője azonban kétcsatornás, amely elvben kétszer akkora -- 6,4 Gbyte/sec -- memória-sávszélességet biztosít a processzor számára. Természetesen a memóriavezérlők támogatják a lassabb -- DDR200, DDR266, DDR333 -- típusú memóriákat is.
Az Athlon 64 asztali változata jelenleg egyetlen verzióban érhető el, amely 3200+ modellszámozással rendelkezik. A chip órajele 2 GHz. Az első tesztek tanúsága szerint az Athlon 64 esetében az AMD jóval konzervatívabb modellszámozási rendszert alkalmaz, mint az Athlon XP esetében, ezért azonos modellszámozás mellett az Athlon 64 lényegesen gyorsabb az Athlon XP-nél. A hírek szerint a vállalat még az idén piacra kívánja dobni az Athlon 64 3400+ modellt, amely 2,2 GHz-en működik.
Az Athlon 64 magja
Az Athlon 64 és Athlon 64 FX processzorok magja egyaránt 105,9 millió tranzisztort tartalmaz és az AMD által jelenleg alkalmazott, 0,13 mikronos csíkszélességű SOI (silicon-on-insulator) gyártástechnológiával előállítva 193 mm2 méretű. A chipek egyaránt 1,5 Voltos magfeszültséggel működnek. Az Athlon 64 processzor 754 tűs kerámiatokozásban kerül forgalomba, az Athlon 64 FX kerámiatokozásán -- a kétcsatornás memóriavezérlő miatt -- 940 kivezetés található.
Az Athlon 64 FX az Opteronéhoz hasonló memóriavezérlőt tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a processzor kizárólag regiszteres ECC memóriamodulokkal használható, amelyek DDR400 kivitelben egyelőre csak igen kevés gyártó kínálatában érhetőek el és igen drágák. A pletykák szerint a jövő év elején megjelenő Athlon 64 FX modellek már nem igénylik a méregdrága memóriák meglétét. Ezek a chipek 940 helyett már csak 939 tűs tokozással rendelkeznek.
Nyolcadik generációs, 64 bites AMD processzorok
Opteron | Athlon 64 FX | Athlon 64 | |
Felhasználás | szerver, munkaállomás | munkaállomás, high-end PC | PC, notebook |
Tranzisztorok száma | 105,9 millió | 105,9 millió | 105,9 millió |
Magméret | 193 mm2 | 193 mm2 | 193 mm2 |
Elsőszintű gyorsítórár | 128 kbyte | 128 kbyte | 128 kbyte |
Másodszintű gyorsítótár | 1 Mbyte | 1 Mbyte | 1 Mbyte |
Hypertransport link | 3 | 1 | 1 |
Integrált memóriavezérlő | 144-bit DDR333 | 144-bit DDR400 | 64-bit DDR400 |
Memória sávszélesség | 5400 MByte/sec | 6400 Mbyte/sec | 3200 Mbyte/sec |
SMP támogatás | van, 2-8 CPU | nincs | nincs |
Foglalat | Socket 940 | Socket 940 | Socket 754 |
A nagy számítási teljesítményt igénylő felhasználók részére kifejlesztett Athlon 64 FX esetében az AMD az Opteronhoz hasonlóan teljesen új modellszámozási rendszert vezetett be. A tegnap bemutatott Athlon 64 FX processzor modellszámozása 51, amely a vállalat szerint egy "hasraütéssel" választott érték és csupán az Athlon 64 FX családon belüli modellek megkülönböztetésére szolgál.
A 2 GHz-es Athlon 64 3200+ processzor listaára ezer darabos megrendelés esetén 417 dollár, a 2,2 GHz-en működő Athlon 64 FX 51-ért pedig 733 dollárt kér az AMD. A cég közölte, hogy számos jelentős számítógép-gyártó épít majd konfigurációkat az új processzorok köré, többek között a HP, a Fujitsu, a Fujitsu-Siemens, és a Packard Bell is. A jelentős chipkészlet-gyártók -- természetesen az Intel kivételével -- mindannyian támogatják az új AMD processzorokat, mind a VIA, mind a SiS, mind az ALi, mind az NVIDIA rendelkezik az Athlon 64-gyel és az Athlon 64 FX-szel együttműködő lapkakészletekkel.
A vállalat emellett tegnap bejelentette noteszgépekbe szánt Athlon 64 chipjeit is, amelyek 3000+ és 3200+ kivitelben érhetőek el. A PowerNow! energiatakarékos funkciót támogató processzorokat a vállalat elsősorban az úgynevezett "desktop replacement" hordozható gépekbe ajánlja, azaz azokba a jellemzően nagy méretű és nehéz készülékekbe, amelyeket a felhasználók szinte kivétel nélkül csak hálózati áramforrásról használnak. A mobil Athlon 64 3200+ és 3000+ processzorok 417 és 278 dolláros listaáron kaphatók.
A tesztek szerint az Athlon 64 és az Athlon 64 FX egyaránt komoly vetélytársa a jelenlegi csúcskategóriás Pentium 4 processzoroknak. Az AMD számára azonban komoly problémát jelenthet a chipek hatalmas mérete, a vállalat szűkös gyártókapacitása miatt az Athlon 64 és Athlon 64 FX egyelőre csak korlátozott darabszámban érhető el a piacon és elemzők úgy vélik, hogy a 90 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológia bevezetéséig ez nem is fog változni.
Az új AMD processzorok bejelentésére a világ három városában került sor. Az amerikai premier San Franciscóban, az európai bemutató Cannes-ben, az ázsiai debütálás pedig Tajpejen, a Computex keretén belül zajlott. Utóbbi eseményre a HWSW munkatársa is meghívást kapott, helyszíni beszámolója itt olvasható.