:

Szerző: Vörös Péter

2003. szeptember 23. 12:32

Az Infineon nyereséges negyedévre és a félvezetőpiac fokozatos növekedésére számít

Peter Fischl
Peter Fischl
[WSJ] Peter Fischl, a Infineon Technologies pénzügyi vezérigazgatója közölte, hogy a német félvezetőgyártó a jelenlegi negyedik pénzügyi negyedévben nettó szinten nyereségre számít. A cég szerint a globális félvezetőpiac az idén 11 százalékkal, jövőre pedig 18 százalékkal fog emelkedni, az Ázsia-Csendes-óceáni régió növekedésének és a javuló világgazdaságnak köszönhetően.

"Jó úton haladunk, arra számítunk, hogy elérjük a szakértők által várt nyereséget a negyedik pénzügyi negyedévben" -- mondta Fischl. A legtöbb elemző szerint a cég a szeptemberben záruló pénzügyi negyedévben nyereséget ér el. Európa második legnagyobb félvezetőgyártója az utóbbi kilenc negyedévben 2,4 milliárd eurós nettó veszteséget halmozott fel.

Fischl azt is közölte, hogy a negyedik pénzügyi negyedéves előrejelzés egyes egyszeri tételek hatását is tükrözi. A müncheni központú cég nyereségét növeli a tajvani ProMOS Technologies-zel létrehozott vegyesvállalat részvényeinek értékesítéséből származó bevétel, ugyanakkor lesznek átszervezési költségek is.

Andreas von Zitzewitz, a cég működtetésért felelős vezérigazgatója szerint a következő hetekben várhatóan emelkedni fognak a memóriaárak. "A negyedik negyedév általában jól szokott sikerülni és az árak is magasabbak ilyenkor. A hangulat jelenleg inkább pozitív, mint negatív." Von Zitzewitz szerint a cél az, hogy az Infineon jelenlegi költségeit további 30 százalékkal csökkentsék. A cég a negyedik negyedévben szeretné 4,50 dollárra csökkenteni a 256 megabites DDR SDRAM chipek előállítási költségét.

Ulrich Schumacher, az Infineon elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy a cégnek jelentős előnye van a memóriagyártás költségei terén a 300 mm-es waferek használatából adódóan. "E téren legalább 2-3 éves előnyünk van bármely memóriagyártó vetélytárssal szemben." Az Infineon ezzel együtt azt tervezi, hogy 2007-re a DRAM-gyártás felét kiadja szerződéses félvezetőgyártóknak vagy vegyesvállalatoknak. "Ezzel a lépéssel 3-3,5 milliárd dollárnyi befektetést takarítunk meg a következő négy évben" -- mondta Schumacher.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a memóriapiacon csak azok a vállalatok számíthatnak sikerekre, amelyek csökkentik a termelési költségeket, akár nagyobb méretű waferek felhasználásával, akár az áramkörök méretének csökkentésével.

Dieter May, a vállalati stratégiai alelnök hétfőn elmondta, hogy a várakozások szerint a 2003-as globális félvezetőpiac eléri a 156 milliárd dollárt, jövőre pedig a 184 milliárd dollárt. Ez azt jelenti, hogy a félvezetőpiac az idén 11 százalékkal, jövőre pedig 18 százalékkal fog emelkedni, főként az Ázsia-Csendes-óceáni régió növekedésének és a javuló világgazdaságnak köszönhetően.

A piac erősödése mögött az elektronikai berendezések iránti kereslet emelkedése, a vállalati tőkeberuházások enyhe javulása és a félvezetőgyártók magas kapacitáskihasználása áll. "Az idén és jövőre mindenki az Ázsia/Csendes-óceáni régiót figyeli. Az Infineon óvatosan optimista a piac alakulását illetően" -- mondta May, aki szerint 2005-ben a félvezetőpiac 25 százalékkal mintegy 203 milliárd dollárra fog emelkedni. A kétszámjegyű növekedési ütemek régóta várt fordulatot jelentenének a szektor számára, amely óriási veszteségeket halmozott fel az elmúlt években.

A második negyedévben jelentősen növelte forgalmát az Infineon és a vállalat történetének legnagyobb memóriapiaci részesedését érte el: 15,4 százalékos részesedésével ismét megelőzte a gondokkal küzdő Hynix Semiconductort.

a címlapról