:

Szerző: Barna József

2003. szeptember 16. 15:29

Új igazgató az IBM Magyarországi Kft. szoftver üzletágának élén

Rehus Péter
Rehus Péter
Az IBM Magyarországi Kft. 2003 szeptemberétől Rehus Pétert nevezte ki szoftver üzletágának élére, közölte ma a vállalat. Rehus fő feladata az IBM szoftver üzletágának öt kulcsterületén (WebSphere, Tivoli, DB2, Lotus, Rational) történő szoftverértékesítés felügyelete, továbbá az IBM magyarországi ügyfeleinek kiszolgálása a vállalat partnerhálózatán keresztül.

Rehus Péter (37) sokéves IBM-es munkatapasztalattal rendelkezik, több pozíciót is betöltött a cégen belül elsősorban értékesítési, szolgáltatási területen. Junior projektvezetőként kezdte pályafutását az IBM Bank és biztosítási ágazatában. Ezt követően 6 éven keresztül kereskedelmi képviselőként, majd értékesítési vezetőként dolgozott ebben a szektorban. Ebben az időszakban négy hónapot töltött az IBM Kelet-Európai Igazgatóságának rendszerintegrációs osztályán, ahol különböző kelet-európai országokban folyó projektek kapcsán részt vett a rendszerintegrációs osztály folyamatainak alakításában, és a régióban az első erőforrás-kihelyezési ajánlat elkészítésében.

1998-ban a szolgáltatási terület felé lépett tovább, azon belül is a stratégiai erőforrás-kihelyezés (outsourcing) irányába. Egy éven keresztül az IBM Business Computing Utility (BCU) marketing és értékesítési vezetőjeként a BCU szolgáltatásainak értékesítését, a marketing és értékesítési stratégia kidolgozását irányította. Ezt követően pedig az outsourcing üzletág vezetőjeként fő feladata az IBM magyarországi erőforrás-kihelyezési stratégiájának kialakítása és üzleti lehetőségeinek felderítése volt.

Szoftver üzletág igazgatói kinevezése előtt a rendszerintegrációs üzletág vezetője volt két évig, ahol az üzletág munkájának megszervezéséért, a projektek teljeskörű felügyeletéért támogatásáért, valamint az üzletág stratégiájának kidolgozásáért volt felelős.

"Célkitűzésem, hogy az IBM legújabb technológiai fejlesztéseit alkalmazó köztes szoftverei (middleware-ek) segítségével, platformtól és cégmérettől függetlenül, valódi üzleti értéket nyújtsunk ügyfeleinknek" – mondta kinevezése kapcsán Rehus.

a címlapról