Az IBM is kér egy szeletet a kínai Linux-üzletből
Kína legnagyobb Linux-disztribútora, a Red Flag Software és
Az elmúlt hetekben a Red Flag a HP-vel hozott tető alá együttműködési szerződést, a HP támogatni fogja a Red Flag szervertermékek 4-es szériáját a HP szervereken, az Integrity és ProLiant termékvonalakon. A két cég minőségbiztosítási, eladási, kutatási, oktatási és terméktámogatási megállapodása a remények szerint nemcsak a kínai, hanem a teljes ázsiai és csendes-óceáni régióban való együttműködést is megalapozza. Az elmúlt héten pedig John Gage, a Sun Microsystems vezető kutatója nyilatkozott kedvezően Kína augusztusban bejelentett szoftverpolitikai döntéséről, amely szerint a kormányhivatalok és minisztériumok csak és kizárólag kínai szoftverekre frissíthetnek a közeljövőben új szoftverbeszerzéseik során, és amelyhez Gage a legjobb reményeket fűzte.
Két hete Kína, Japán és Dél-Korea miniszteri szintű tárgyalásain szóba került egy olyan közösen fejlesztett, nyílt forráskódú szoftverekre (akár a Linuxra is) épülő operációs rendszer erőteljes támogatása, amellyel gyengíthető lenne a Microsoft Windows piaci pozíciója. Az említett országok aggódnak a szoftverpiac koncentráltsága miatt, amelynek az utóbbi hetek tanúsága szerint komoly biztonsági vonatkozásai is vannak. Elemzők szerint Kína azt is szeretné, ha több beleszólása lenne az adathálózatain továbbított érzékeny állami információk védelmébe.