Japánban jelentősen nőttek a mobiltelefon-eladások júliusban
Júliusban 40 százalékkal emelkedett a mobiltelefon-forgalom a felkelő nap országában a tavalyi év hasonló időszakához képest. A Japan Electronics and Information Technology Industries Association (JEITA) tegnap közzétett adatai szerint a jó szereplés mögött a kamerával felszerelt és a harmadik generációs (3G) mobiltelefonok sikerei állnak.
A mobiltelefon-eladások 40,3 százalékkal 5,254 millió darabra emelkedtek júliusban. A JEITA 1999 áprilisa óta gyűjti az adatokat az iparággal kapcsolatban, azóta csak háromszor haladta meg a forgalom volumene az 5 milliót, korábban ezt 2000 szeptemberében és 2001 márciusában sikerült elérni.
A piac immár egymás után kilenc hónapja növekszik, júniusban az eladások 19,6 százalékkal emelkedtek. A 3G mobiltelefonok a lassú kezdés után végre kezdik felkelteni a felhasználók érdeklődését, miután sikerült megoldani az olyan műszaki problémákat, mint a rövid akkumulátor-üzemidő és a korlátozott területi lefedettség.
Augusztus végén a KDDI, a második legnagyobb japán mobiltelefon-szolgáltató "au" 3G üzletágának 9,73 millió felhasználója volt. A NTT DoCoMo, a szigetország legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója és a világ legnagyobb piaci értékű szolgáltatója jelentősen le van maradva a KDDI mögött e téren: a FOMA 3G szolgáltatás előfizetőinek száma kevesebb, mint egytizede az "au"-énak.
Az agresszív akcióknak és a népszerű 3G szolgáltatásnak köszönhetően a KDDI "au" az utóbbi öt hónapban négyszer megelőzte a DoCoMot a felhasználói szám növekedése terén, ugyanakkor 50 százalékot meghaladó részesedésével a DoCoMo továbbra is uralja a japán mobiltelefon-piac egészét. A szigetország mobiltelefon-piacán a harmadik helyen a J-Phone, a Vodafone Group leányvállalata áll.
Továbbra is népszerűek a kamerával felszerelt mobiltelefonok, a szolgáltatók újabb és újabb olyan készülékeket dobnak a piacra, amelyek a képminőség terén felveszik a versenyt az olcsó digitális kamerákkal.
A mobiltelefon-szolgáltatási szerződések száma júliusban elérte a 83,20 milliót, ez 0,7 százalékos növekedés júniushoz képest. A szigetország lakosságának 65,5 százalékát jelenti ez a szám. A mobil internetes szolgáltatások nettó növekedése elérte a 753 800-at júliusban, ez 20 százalékos emelkedést jelent júniushoz viszonyítva.