Júliusban tovább emelkedtek a PC-eladások Japánban
[NE Asia Online] A GfK Marketing Service Japan piackutató vállalat közölte, hogy a felkelő nap országában a PC-forgalom volumene 5,7 százalékkal nőtt az előző hónaphoz és 20,1 százalékkal 2002 júliusához képest. Ez utóbbi azt jelenti, hogy június után júliusban is jelentősen nőttek a számítógépeladások Japánban. 20 százalék feletti emelkedést legutóbb 2000 decemberében regisztráltak a szigetországban.
Az elemzők szerint a PC-piac erősödésének egyik legfőbb oka az volt, hogy a nyár viszonylag enyhe volt Japánban, így a fogyasztók a légkondicionálók és a ventilátorok helyett új PC-ket vásároltak júniusban és júliusban. Ennek eredményeként a 2003. első féléves PC-forgalom volumene mindössze 0,2 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi szintnél.
A szakértők szerint azonban korai lenne kijelenteni, hogy a PC-piac tartós fellendülése elindult. Tavaly nyáron a PC-eladások elég gyengén alakultak, ennek oka részben a dél-koreai/japán közös rendezésű focivilágbajnokság volt. Ha a 2003. nyári adatokat a két évvel ezelőtti szinthez hasonlítjuk (amikor a forgalom stabil volt), akkor a visszaesés 12,7 százalékos volt idén júliusban, mi több az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal nőtt az elmaradás.
A notebook és az asztali PC-k átlagos eladási árai egyaránt csökkentek az előző hónaphoz képest. Az asztali számítógépek átlagára 3313 jennel 179 492 jenre (~367 ezer Ft-ra) csökkent, míg a laptop PC-k átlagára 2445 jennel 178 953 (~ 366 ezer Ft-ra) jenre esett vissza.