A Silicon Graphics és a SuSE OEM megállapodást kötöttek
[LinuxPR] A Silicon Graphics és a SuSE a héten bejelentették, hogy a skálázhatóság és a teljesítmény új szintjére emelik a Linux operációs rendszert, és októbertől az SGI Altix 3000 többprocesszoros szerverek és fürtök a SuSE vállalati Linux-változatával, a SuSE Linux Enterprise Server OS nyolcas verziójával lesznek kaphatóak. A közlemény szerint a két cég közös fejlesztésekbe is kezd, amelyek célja a 128 processzoros rendszerek Linux alatti hatékony kezelése, amit a tervek szerint a jövő év során fognak elérni.
Az idén januárban útjára indított SGI Altix 3000 termékek felső kategóriás szerverek, illetve ezekből építkező fürtök, amelynek ára akár az 1 millió dollárt is meghaladhatja. A konfigurációk abban különböznek a korábbi Origin 3000-es sorozattól, hogy MIPS helyett Itanium 2 processzorokra épülnek, és az operációs rendszer a hagyományos SGI Irix helyett a Linux. Ennek révén a gyártó jelentős költségmegtakarítás ért el, ugyanis sem a processzor, sem pedig az operációs rendszer nem az SGI saját fejlesztése.
A SuSE és az SGI együttműködése várhatóan tovább növeli a Linux népszerűségét a szerverpiacon, és új területeket nyit meg a szabad szoftverekből építkező operációs rendszer előtt. "A fejlett linuxos technológiák SuSE általi támogatása, mint amilyen az XFS fájlrendszer és a natív 64 bites környezet, számtalan lehetőséget ad a két cég számára az együttműködéshez" -- mondta a bejelentés kapcsán Dave Parry, az SGI Server Platform Group alelnöke.