:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. augusztus 21. 10:23

Jelentősen csökkentette egyes termékeinek árát a Dell

Kevin B. Rollins
Kevin B. Rollins
[CNET] A Dell tegnap számos termékének árát csökkentette, miután a HP gyenge negyedéves eredményeit részben a túlságosan agresszív árstrarégiával magyarázta. Egyes Dell szerverek a mai naptól 22 százalékkal kerülnek kevesebbe, bizonyos nyomtatók és projektorok ára 13 százalékkal csökkent, az asztali gépekért és a noteszgépekért 6, illetve 3 százalékkal kér kevesebbet a cég.

"A Dell üzleti modelljének hatékonysága lehetőséget biztosított számunkra az ár csökkentésére" -- mondta Kevin Rollins, a Dell operatív igazgatója. Elemzők szerint a lépés inkább egyfajta fricska a HP orrára: a világ második legnagyobb informatikai vállalata kedden a vártnál gyengébb negyedéves eredményekről számolt be és közölte, hogy a nyereség részben a túlságosan meredek árcsökkentés miatt maradt el a várakozásoktól.

A HP a július 31-én véget ért negyedévben rendkívül agresszív árpolitikát folytatott annak érdekében, hogy megszorítsa a Dellt, azonban a stratégia öngólnak bizonyult. "A szezonalitás miatt visszaeső forgalom, és bizonyos esetekben saját, túl agresszív árpolitikánk is negatívan befolyásolta a bruttó nyereséghányadot" -- mondta Carly Fiorina, a HP elnök-vezérigazgatója. Fiorina elismerte, hogy az alkatrészek árai nem csökkentek a HP által várt mértékben.

Wendy Giever, a Dell szóvivője közölte, hogy az árcsökkentést már régóta tervezték a vállalatnál, azonban nem árulta el, hogy az időzítés összefüggésben van-e a HP negyedéves eredményeivel. Giever elmondta, hogy a Dell folyamatosan azon dolgozik, hogy csökkentse költségeit és alacsonyabb áron tudja értékesíteni a termékeit, azonban a vállalat csak akkor tesz engedményeket a vevőknek, ha megteheti.

a címlapról