Augusztus 31-ig tart a Vivendi hétvégi kedvezményes akciója
Augusztus 31-én felfüggeszti hétvégi kedvezményes telefonálási akcióját a Vivendi. A fizetett hirdetésként napvilágot látott közlemény szerint a Vivendi a Hírközlési Felügyelet pécsi területi irodája által hozott határozatnak megfelelően 15 napon belül felfüggeszti a sokat bírált kedvezményes akciót.
Mint korábban megírtuk: a Vivendi hétvégére vonatkozó kedvezményes akcióinak számos bírálója akadt -- több előfizetőn kívül a Hírközlési Felügyelet is. Az akció értelmében a hétvégén bonyolított helyi, illetve az I. díjkörzetbe irányuló -- legfeljebb 4 órás időtartamú -- hívásokért egységesen 45 forintot számláz a szolgáltató.
A hosszabb beszélgetések esetén egyébként valóban olcsóbbá váló hívások bírálói azt vetették a távközlési szolgáltató szemére, hogy a rövid -- akár néhány másodperces -- hívásokért is ugyanazt a 45 forintot számlázza, amivel olyan szolgáltatásért jut haszonhoz, amit el sem végzett. A Vivendi korábban tudatta, hogy egy négyjegyű előhívószám tárcsázásával a normál tarifás hívások lehetőségét is biztosítja, ám ezzel szemben is volt érv a bírálók tarsolyában: aki megszokásból tárcsáz, vagy nem tud az átmenetileg megváltoztatott hívási metódusról, az a hó végén előfordulhat, hogy épp rövidebb hívásai miatt fizet többet.
A Hírközlési Felügyelet korábbi határozata -- melyet a Vivendi fellebbezése után is fenntartott a hatóság -- számos érvet sorakoztatott fel az akció tiltása mellett, így például azt, hogy az akciós szolgáltatás ebben a formájában -- az előhívó szám alkalmazásának módja miatt -- nem az akcióban részt venni szándékozó, hanem az azt igénybe venni nem kívánó előfizetőkre ró kötelezettséget.
Mint lapunk megtudta, a HÍF mellett a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálatot indított a nyári akcióval kapcsolatban. A Vivendi által meghirdetett akció időtartama egyébként az eredeti kiírás szerint is augusztus 31-én ért volna véget, így a távközlési vállalat részéről hivatkozott hírközlési felügyeleti határozat (mely még július 17-én kelt és azonnali végrehajtásról szólt, majd másodfokon augusztus 4-én szintén azonnali végrehajtás mellett utasította el a fellebbezést) határidejének állítólagos 15 napos, augusztus 31-iki határideje tulajdonképpen a szolgáltató eredeti elképzelései szerint lejáró akciónak felel meg.