:

Szerző: Barna József

2003. augusztus 12. 08:43

Efficeon: keresztelő a Transmetánál

A Transmeta márkanevet választott következő generációs mikroprocesszora számára: a korábban Astro kódnéven ismert TM8000 Efficeon néven kerül forgalomba, ha minden a terveknek megfelelően halad, a harmadik negyedév során. A névváltoztatást egyebek mellett az indokolta, hogy az Astro már régóta bejegyzett védjegy.

A Transmeta márkanevet választott következő generációs mikroprocesszora számára: a korábban Astro kódnéven ismert TM8000 Efficeon néven kerül forgalomba, ha minden a terveknek megfelelően halad, a harmadik negyedév során. A névváltoztatást egyebek mellett az indokolta, hogy az Astro már régóta bejegyzett védjegy.

Mike DeNeffe, a Transmeta marketingigazgatója a CNET-nek elmondta, hogy a lapka hatékony (efficient) energiafelhasználására utaló név nem az első lehetséges márkanév volt. A vállalat az Astro számos variánsát latolgatta, ám ezek többsége a Hanna-Barbera stúdió védjegye: Astro, a kutya ugyanis a Jetson család című rajzfilmsorozat egyik szereplője. DeNeffe hozzátette, hogy az Efficeon márkanév második "e" betűje felett egy vízszintes vonal látható, ami azt jelzi, hogy a magánhangzó hosszan ejtendő.

A vállalat az októberi Microprocessor Forum rendezvényen hozza nyilvánosságra a processzor teljesítményadatait. A modell elsőként mininotebookokban és tablet PC-kben jelenik meg a negyedik negyedév során, majd -- a vállalat reményei szerint -- a jövő évtől standard méretű noteszgépekben is feltűnik.

A jelenlegi 128 bites szóhosszal dolgozó Transmeta-architektúrával szemben az Efficeon 256 bites VLIW (Very Long Instruction Word -- hosszú utasításszavú) processzor lesz, ami egyben azt is jelenti, hogy a TM5x00-nél órajelenként kétszer több utasítás feldolgozására képes. A chip integrált DDR400 SDRAM memóriavezérlőt és 4x AGP-vezérlőt tartalmaz, valamint a nyolcadik generációs AMD processzorokhoz hasonlóan HyperTransport interfészen keresztül kommunikál a külvilággal.

Az új lapka a jelenlegi modelleknél 47%-kal kedvezőbb fogyasztási paraméterekkel rendelkezik, míg teljesítménye azok 2-3,5-szerese. A teljesítménynövekedés a hatékonyabb Code Morphing-implementációnak is köszönhető. A Code Morphing alkalmazás feladata, hogy az x86 utasításokat valós időben öntse a Crusoe VLIW-magja által értelmezhető és végrehajtható formába. A Code Morphing szoftver optimalizálásával anélkül növelhető a Crusoe chipek számítási sebessége, hogy a szilíciumon változtatni kellene.

A várhatóan 1,4 GHz körüli órajelen debütáló lapka 0,13 mikronos csíkszélességgel készül a tajvani TSMC gyáraiban. Az új processzor magmérete továbbra is igen kicsi, ami költséghatékony előállítást tesz lehetővé. Ez pedig annál is inkább fontos a Transmeta számára, mivel az Efficeon olyan versenytársakkal száll ringbe, mint az Intel Centrino mobil platform vagy a VIA C3.

a címlapról